Tavaszi kívánságlista
8:02:00
A képek csak inspirációként szolgálnak (egyébként a Tally Weijl és a SchuhTempel24 weboldalain nézelődtem), de voltaképpen egytől egyig elfogadnám az összeset.
Leginkább szoknya fronton szeretném a ruhatáramat erősíteni, és mivel tavasz van, persze hogy pasztell és színes mintás darabokban gondolkodom.
Felsők terén basic darabokat szeretnék beszerezni. Ebben az esetben is a világosabb színeket részesítem most előnybe, mint a fehér.
Bár nincs égető szükségem ballonkabátra, hisz már lóg egy a szekrényemben egy rövidebb fazonú fekete, de már régóta áhítozom egy klasszikus szabású és hosszú bézs színre is - talán majd most.
Nagyon szeretem a farmernadrágokat, de az utóbbi időben jó pár tönkre ment. Ezért is akarok még 1-2 darabot vásárolni a közeljövőben.
Na és a cipők, a gyenge pontjaim. Tavasszal leginkább balerinát viselek, így nem kérdés, hogy be kell szereznem most is belőle. Az idén a hosszított orrú a divatos, ami nekem is nagyon tetszik, remélem találok valami szépet. A sneakerseknek kellett egy kis idő, míg belopták magukat a szívembe, de sikerült nekik, úgyhogy rajta vagyok az ügyön, hogy minél előbb beszerezzek belőle egy párt (egyébként a képen láthatóért repes a szívem napok óta, de egy kicsit még drágának találom, de hátha majd leárazzák). Bár most vettem magamnak sarut, egy színes darabra is vágyom még. És végül szívesen látnék egy hasonló szandált a többi között. :)
Nektek mik szerepelnek az idei tavaszra a kívánságlistátokon?
Esetleg már sikerült is beszerezni őket?
0 megjegyzés