A Nagy Esküvő szervezés: Dekoráció
7:00:00
Én is játszottam ezzel a gondolattal, de mivel külföldön élek, és az esküvőnk előtt csak néhány nappal megyünk haza, ezt eléggé nehezen tudtam volna megvalósítani. Pedig már évek óta készülök az én "DIY esküvő" változatommal, folyamatosan gyűjtöm a Pinterest Wedding című albumomba azokat az esküvővel kapcsolatos képeket, amelyeknek egyes részletei megfogtak és megmozgatták a fantáziámat. Na azért félre ne értsetek, abszolút nem vagyok letörve, hogy egy nálamnál sokkal profibb csapat fogja megvalósítani a sátor dekorációs látványvilágát. Sőt! Úgy érzem, hogy hatalmas tehert vesznek le ezáltal a vállaimról.
Az esküvőnk színei a fehér és az arany, egy kis zölddel megspékelve. Kicsit féltem/félek attól, hogy az általam elképzelt fehér virágok nem igazán fognak érvényesülni a fehér sátorban, de Mimi szerint, aki csapatával fogja feldíszíteni a sátorunkat, ezzel nem lesz gond, főleg azért mert igyekszünk sok-sok borostyánt használni, ami remekül kiemeli a virágokat (a főasztal és főháttér fontos eleme, de az asztaldekorációban is megjelenik).
A főasztal és a mögötte lévő "fal" az egyik legmeghatározóbb pontja minden esküvőnek. Ennél az asztalnál fogadjuk a a vendégeket, és ha belépnek a sátorba ez lesz az a rész, amit először tekint meg mindenki. Mi, mivel egy kicsit naturisztikus külsőt álmodtunk meg,az asztalunk és a mögöttünk lévő fal egy része is borostyánnal lesz körbedíszítve (hasonlóan, mint az első képen látható), melyek közé fehér virágok lesznek tűzdelve.
Mint megtudtam, maga a sátor méretei hatalmasak: a sátor magassága a csúcsánál kb. 5 méter, a széleinél legalább 3 méter, így az első ötletünket, amire gondoltunk elvetettük, mert nem lehetett volna megvalósítani. Így most annyiban maradtunk, hogy a sátor hosszában fehér és arany színű anyaggal lesz beborítva úgy, hogy a sátor felső része így nem fog látszódni. Én nagyon szeretnék még néhány virág alakú pom-pommal is díszíteni, de a vőlegényemnek nem igazán tetszik ez a gondolat. Pedig annyira szépek, nem?! Na de van még néhány hónapom meggyőzni őt! :)
Az asztalokról nem hiányozhatnak a virágok és gyertyák sem, valami hasonlót tervezünk nálunk is, hófehér virágokkal, borostyánnal és fehér gyertyákkal.
A képen látható asztali futó elképesztően tetszik. Ilyet mi nem tudunk beszerezni (ha mégis akkor meg már a keretbe nem férne bele), de mindenképpen arany színű lesz, hisz a sok fehér mellé kell valami szín is.
Ezek a kis zászlós fogpiszkálók nagyon aranyosak, és szuperül mutathatnak az előételes tányérokon. Ezeket én fogom megcsinálni, az elkészítésükhöz pedig már meg is rendeltem a dekortapaszokat.
+ egy extra kívánság: hagyomány, hogy az esküvő után a fiatal pár fényképezkedik a vendégekkel. Erre szeretnék csinálni valami szép fotós hátteret. Viszont arra nem számítottunk, hogy legalább 3 m hosszúnak kellene lennie (a fotósunk ajánlotta), meglátjuk, hogy lesz-e faanyag a megvalósításhoz (külön erre a célra azért nem szeretnénk vásárolni). Ha igen, ezt a két variációt tudnám elképzelni. Szerintetek a rusztikus vagy a kissé bohém lenne a nyerő?
2 megjegyzés
Tegnap volt de nem volt semmi extra. Kis, bensőséges unnnep volt többszázezres dekir nélkül is.
VálaszTörlésGratulálok és sok boldogságot kívánok!
Törlés