Nemrégiben részt vettem egy (újra)indított játékban, amely a Magyar Bloggerek és Blogkedvelők Közössége nevezetű Facebook csoportban volt. A játék lényege, hogy a csoport tagjai kérdéseket tesznek fel a Nap Bloggerének kiválasztott személynek, majd azokat az megválaszolja egy bejegyzés formájában. Ebből nem nehéz kitalálni, hogy a mai poszt miről is fog szólni.

Nagyon tetszik ebben a blogban többek között az, hogy letisztult és könnyen átlátható, világos. A bemutatkozásod is kedves, mégis egyszerű, lényegre törő. Megkérdezhetem, hogy a designt, a témákat Te magad találtad ki, vagy segített valaki ebben? Én is próbálnám hasonlóan gatyába rázni a blogom, de nem túl egyszerű. Ha ehhez tudsz tanácsot adni, annak nagyon örülnék. 

Egyébként üdv a sorstársi világban, én is harmadik trimeszteres kismama vagyok. Neked ez a fordulat nem okozott gondot a blogolással kapcsolatban? Megváltozott érdeklődés, ilyesmire gondolok.

Először is köszönöm a kedves szavakat, igazán jól esik. Hazudnék, ha azt mondanám teljes mértékben meg vagyok elégedve a blog külsejével. Habár a mostani design sokkal jobban tetszik, mint az ezt megelőzőek, még rengeteg apróság van, amin változtatnék (mint például a fejléc). Nem sokat értek a HTML-kódokhoz, így ezekkel nem is vacakolok. Az egyszerűbb megoldások híve vagyok, így ha valamit meg szeretnék valósítani, de ötletem sincs, hogy is kezdjek neki, a Google-t hívom segítségül, és mások bloggal kapcsolatos tippjeit lesem el (sokat segített például Pillecukor blogja). A jelenlegi témát pedig egy ingyenes gyűjtőoldalról mentettem le (INNEN), azt próbáltam alakítgatni a saját elképzelésem szerint.

A második kérdésedre válaszolva: nem érzem úgy, hogy mikor állapotos lettem ez bármilyen gondot okozott volna a blogolásban. Természetesen a megváltozott érdeklődés ettől az időtől fogva erőteljesebben érezhetővé vált, hiszen addig a bejegyzéseim többsége az öltözködés és divat témakörében születtek, a várandóságom ideje alatt pedig egyre többször írtam baba-mama posztokat, és a blogon kívüli figyelmem is legfőképp a szülővé, anyává válás és gyermeknevelés felé irányult. Mindezt azonban jónak tartom, hiszen minden változással valami jobbat és érdekesebbet hozhatunk létre, ami által (talán) egy új olvasóközönséget is szerezhetünk magunknak.

Szia Krisztina! Én most találkoztam csak a blogoddal, de körbenéztem és nagyon tetszik a design, a letisztultság. A bejegyzések témája nagyon változatos, szinte mindenki megtalálhatja a magának tetszőt. Én is így vagyok, úgyhogy fel is iratkoztam.

Neked is köszönöm a kedves szavakat, remélem a jövőben is találsz számodra érdekes tartalmat a blogon. De ugorjunk is át a kérdéseidre!

Hogy mi inspirál az írásra? Igazi hangulatfüggő ember lévén, elsősorban a külső környezetből ért ingerek befolyásolnak. A blog indulásakor még határozott elképzelésem volt, hogy milyen témakörben fogok írni, azaz az aktuális divatrendekről és öltözködési tippekről kívántam kizárólagosan beszámolni. Azonban rá kellett jönnöm, hogy nem tudok parancsszóra írni, és ha engem épp nem érdekel az aktuális divat, akkor hiába is görcsölök rá erre az egy témára, nem fog menni a megírása. Ennek a felismeréséhez kellett némi idő, ekkor volt is egy hosszabb szünet a blogon. Majd mikor elengedtem ezt az egy témához ragaszkodó kényszeremet, és arról kezdtem írni, ami abban az időben ténylegesen foglalkoztatott, a posztok is folyamatosan íródtak. Ezzel együtt persze a blog tartalma is folyamatosan bővül, amit egyáltalán nem bánok, hiszen így (merem remélni) mindig lesz valami újdonság és érdekesség az olvasóimnak.

Hogy hova nem utaznék el soha? Most hirtelen csak egyetlen egy ország jut eszembe, ez pedig India. Nyilván nincs teljes képem róla, de amit eddig láttam belőle különböző filmek által, egyáltalán nem nyerte el a tetszésemet. Leginkább a hatalmas nyomor, a szeméttel teli utcák, ami taszítóvá teszi számomra, pedig biztos vannak csodás részei is, hiszen mégiscsak egy hatalmas országról beszélünk. De én ezeket még nem fedeztem fel, így a közeljövőben oda nem tervezek utazni.

Kamilla, a Kamilla Harmónia blog írója:

Magad készíted az ápolószereidet vagy boltit is használsz? Mennyire vagy híve a természetes megjelenésnek?

Az 5 bakancslistás helyből, ahová elutaznál, mennyit sikerült eddig megvalósítani?

Az egyik karácsonyi bejegyzésedben írtad, hogy többnyire saját kezűleg készítesz ajándékot. Idén, hogy oldod meg? Hiszen nemsokára anyuka leszel!

Nem sok ápolószert használok, de azokat boltban szoktam vásárolni. Ez alól kivételt képez a bőrradírom, amit saját kezűleg készítek el. Fontosnak és igazán szépnek a természetes megjelenést tartom, ennek értelmében én "a kevesebb néha több" elve szerint élek, azaz a hétköznapokon csak kicsit (alapozó, pirosító, szempillaspirál), vagy egyáltalán nem is sminkelem magam. Nem is értem azokat, akik napról napra egy maszkot mázolnak fel az arcuk helyére, de természetesen őket sem ítélem ez ezért, hisz mindenki úgy csinálja, ahogy az neki jó.

Még egyet sem! :) Ha reálisan nézek a jövőbe, akkor, amit először meg tudunk valósítani: Balaton vagy a németországi Fekete erdő.

Közben pedig már anyuka lettem! :) Egyébként ez egy jó kérdés, amin még nem is gondolkodtam, pedig hamarosan itt a karácsonyi időszak. Nem hinném, hogy idén saját kezűleg fogok bárkinek is valami apróságot készíteni (maximum valami egyszerű dekorációt magunknak), de az ajándékválasztásnál és vásárlásnál szeretnék valami személyesebb és egyben kreatív meglepetéssel előrukkolni a szeretteimnek. Azt hiszen ideje elgondolkodnom rajta, mi is legyen ez...

Nagyon tetszik a kislányod neve, a húgom is majdnem Luca lett. Nehéz volt megegyezni a névadást illetően? Mik voltak a szempontok?

Köszönjük! Azt gondoltam, hogy iszonyú nehéz lesz megegyezni a férjemmel a nevet illetően, és komoly harcot fogunk vívni egymással (habár a fiúneveket illetően biztos nagyobb küzdelem lett volna), hiszen mindkettőnknek meg voltak a maga kedvencei, és abból nehezen engedtünk. Végül azt találtuk ki, hogy mindketten, azaz külön-külön listába szedjük az összes szóba jöhető nevet, és ha egyezés lesz, az lesz a befutó. Az interneten kerestünk egy utónévtárat, kiírtuk az összes nekünk tetsző nevet, majd felolvastuk egymásnak. Egyetlen egy név szerepelt mindkettőnk listáján, ez pedig az Emese volt. Ahogy kimondtam, nekem már nem is igazán tetszett (tudom, nehéz eset vagyok...). Szóval a tervünk nem igazán vált be. :D Azonban a férjemnek leginkább a Luca név tetszett, amin egyébként én is sokat gondolkodtam, hogy felkerüljön-e a listámra vagy sem. Végül csak azért nem írtam fel, mert azt gondoltam, hogy a férjem úgyis rögtön elutasítja... Nem így lett, és pár nap gondolkodás után meghoztuk a döntést, azaz, hogy maradunk a Luca mellett.

Látom, nagyon sok kreatív ötleted van, DIY, stb. Ez a fajta kreativitás mennyire segített boldogulni egy idegen országban?

Egyszóval: sehogy! De hogy részletesebben válaszoljak a kérdésedre: nem szívesen költöztem ki Németországba, hiszen soha sem fordult meg a fejemben, hogy egy idegen országba éljek. Amikor a férjem (aki akkor még csak a barátom volt) először beszélt arról, hogy talán megpróbálná külföldön, nem gondoltam volna, hogy tényleg belevág az egészbe. Az életünk ebben az időben érkezett fordulóponthoz. Én végzős voltam az egyetemen, tele tervekkel és célokkal a jövőmre vonatkozóan. A férjemnek is akkoriban ért véget egy igen meghatározó életszakasza, de neki némi csalódással párosulva. Nem sok elképzelése volt a jövőt illetően, majd mikor jött egy lehetőség, hogy Németországba jöjjön, élt vele. Nagyon gyorsan beilleszkedett, és számomra is meglepő módon jól érezte magát kint. Én egy évvel később követtem Őt. Nagyon nehezen éltem meg ezt a változást, sehogy se tudtam feltalálni magam ebben az idegen környezetben, befelé fordultam, elvesztettem minden célomat, nem voltak álmaim és vágyaim a jövőre vonatkozóan, hiszen amit előtte terveztem itt már nem tudtam abban a formában megvalósítani (legalábbis én úgy gondoltam). Eluralkodott rajtam a pesszimista énem... Kemény egy-másfél év kellett, hogy ebből az állapotból kilábaljak, de ezt nem a kreativitásomnak, hanem leginkább az elszántságomnak, na meg a férjem támogatásának köszönhetem. A kreativitást egyenlőre leginkább a blogban élem ki, illetve az otthonunk csinosítgatásában.

Kezem nyomán blog írója:

Megkapó szépségű kismamafotók készültek rólad. Voltak gátlásaid fotózás közben a külsőddel kapcsolatban?

Először is köszönöm szépen a bókot! A testem hatalmas változáson esett át, és sajnos a "kötelező" kilók mellett, nagyon gyorsan sokkal több is felkúszott, akárhogy is vigyáztam. Ezt azért megviselt, és így már nehezebben fogadtam el az új külsőmet. Félreértés ne essék, imádtam a pocakom! Azonban a megvastagodott karjaimat és lábaimat már kevésbé találtam vonzónak. A fotózáson azonban ezeket a frusztráló érzéseket a külsőmmel kapcsolatban teljesen elfelejtettem. Érdekes, mert miközben mégiscsak engem fotóztak, én ezt úgy éltem meg, hogy egy csodás időszak megörökítése a cél, na meg a hatalmas és gömbölyű pocakom, nem pedig effektíve én, a nő. A képek kézbevételekor is ezt tartottam szem előtt, és bár azért születtek kevésbé előnyös képek rólam, a többsége csodálatos lett, és csak ez számít.

Anett, a Home made életünk blog írója:

Hogy telt az első heted a kis tündérkéddel?

Csodásan. De nem csak az első hét, hanem az azt követőek is. Persze nekem is kijutott az alvás nélküli éjszakákból... Ez még a kórházban volt. Összesen három napot töltöttünk bent, ebből én szerintem összesen ha 8 órát aludtam... Az első két éjszaka volt számomra az igazi kihívás. Kilenc hónapnyi együttélés után, mégiscsak most találkoztunk először a lányommal, akivel még meg kellett ismerkednünk. Igyekeztem a belső anyai ösztöneimre hallgatni, figyelni Luca jelzéseit, hogy mire is van szüksége és ezzel együtt az igényeit kielégíteni, ez többé-kevésbé sikerült is. Persze én is, mint a legtöbb első gyermekes anya, álltam a sírás a szélén tehetetlenségemben, amikor szegénykém csak sírt és sírt, én pedig nem tudtam, hogy miért. Ekkor megfordult bennem a gondolat, hogy nem vagyok jó anyja a gyermekemnek, hiszen akárhogy is igyekeztem nem tudtam megnyugtatni. Hosszú éjszaka volt ez, de végül közösen ezen is túllendültünk. Ettől kezdve pedig már jobb volt minden, én is bátrabban vettem az akadályokat.
Az első itthon töltött napunk volt az egyik legcsodálatosabb eddigi életemben. Csak mi hárman a közös kis fészkünkben végre együtt lehettünk. Meghittséggel, végtelen szeretettel és boldog nevetős percekkel lettünk ezáltal gazdagabbak, amire a közös alvás tette fel az i-re a pontot.
A hét további része is nyugodtan telt. Szerencsénk van Lucával, hiszen konkrétan csak eszik és alszik, ritkán mutatja meg, hogy neki is van hangja. Azzal, hogy külföldön élünk, sajnos sok segítségünk sincs, ezért anyum két hétre kijött hozzánk, hogy vigye a háztartást, főzzön ránk, na meg persze elsősorban, hogy unokázzon. Így nekem semmire se volt gondom, végre ki tudtam pihenni magam, és csak Lucával kellett törődnöm.

Zsuzsanna:

Amióta megjártam az egyik webshoppal (ITT írtam róla), már óvatosabban rendelek ruhadarabokat online (ebben az évben nem is rendeltem semmit, aminek elsősorban a várandóságom és az ezzel folyamatosan változó testem volt az oka), de a SheIn webshopot mindenkinek nyugodt szívvel ajánlom. Kedvencem még a SchuhTempel24, ahol igazán olcsón mégis csinos lábbeliket találhatunk (erről is írtam ITT). Az utóbbi időben leginkább eBay-en garázdálkodok, ott tényleg mindent meg lehet találni igazán jó árakon. 

Ágnes:

Számomra a blogolás legjobb része, amikor visszajelzést kapok az olvasóktól akár az egyik bejegyzésem kapcsán, akár az egész blogomról. A legrosszabb? Hm... talán azt mondanám, hogy gyakran nem tudom megvalósítani egy-egy ötletemet az időhiány miatt, majd mikor már lenne időm rá egyszerűen aktualitását vesztette a téma, esetleg belőlem fogyott el az ihlet a bejegyzés megírására..

A legpozitívabb élmény nemrégiben ért, amikor részt vettem egy versenyen, és mindkét írásomat elismerte és jutalmazta a zsűri. Hihetetlen volt számomra, az értesítő e-mail után egész nap fülig vigyorral a számon újságoltam a hírt mindenkinek, hogy "nyertem" (bár helyezést nem értem el, szóval nem volt teljesen helytálló ez a kijelentés).  Negatív élményről nem tudok beszámolni.

Anna:

Hú, ez egy nehéz kérdés, és igazán egy dolgot nem is tudnék kiemelni a legemlékezetesebb címszó alatt. Nagyon szerettem várandós lenni, élveztem minden pillanatát, és még mindig erősen bennem élnek az emlékek: a pozitív jel a terhességi teszten, az első ultrahang, ahol meghallottuk a lányunk szívdobogását és megláthattuk Őt, az első pici kis rúgása, amit éreztem, az első rúgása, amikor a férjem is érezte, amikor megtudtuk, hogy lányunk lesz, ahogy egyre jobban és jobban gömbölyödött a pocakom, és még sorolhatnám. Ennek értelmében mondhatnám, hogy mind a 9 hónap kedvenc volt, de hazudnék. Mint sokaknak, nekem is a második trimeszteri időszak volt a legjobb, azaz a negyedik és hatodik hónap közötti időszak, hiszen a rosszulléteim ilyenkorra már elmúltak, viszont még nem egy hordó nagyságú a pocakot kellett cipelnem és így könnyen tudtam mozogni, tele voltam energiával. Ezek az utolsó trimeszterre már nem igazán mondhatóak el...

Bogi, a VGRV blog írója

Milyen érzés anyának lenni? Nálam hatalmas érzelmi változásokat idézett elő, kíváncsi vagyok, másnál is?

Habár még minden élmény és érzés friss bennem, de én is csodálkozom magamon, hogy milyen, eddig még sosem tapasztalt érzések törnek fel bennem. Most már tudom mi az, hogy aggódni és félteni valakit, önzetlenül szeretve lenni és szeretni. Az érzéseim kifejezése mindig is problémát okozott, ebben nem vagyok a szavak mestere, így most kénytelen vagyok azzal a kommersz válasszal élni, hogy egyszerűen szavakban nem tudom kifejezni mindazt, ami bennem, a lelkem mélyén játszódik le napról napra. Első gyermekes anyaként a szülést követően hihetetlennek tűnt, hogy az a pici kis teremtés hozzám/hozzánk tartozik. Hullámoztak bennem az érzések, míg az egyik pillanatban sírtam a boldogságtól, a másik pillanatban már előtört belőlem az anyatigris, aki mindentől és mindenkitől óvni akarta (akarja) a csemetéjét. Egyfajta érzelmi hurrikán söpört végig bennem, ami nem csak a lányom felé irányult, hanem a férjem felé is. A kezdetektől fogva nagyszerű apa, imádom, ahogy a lányára néz, ahogy beszél hozzá, ahogy törődik vele. Egyébként is egy nagyon különleges és szoros kapcsolatnak tartom a miénket, de a szülővé válásunk által úgy érzem, hogy (ha lehetséges) még jobban szerelmes lettem belé. 

Mónika, a Táltosparipa blog írója:

A pici érkezésével tervezel-e, és, ha igen, milyen változtatásokat a blogod életében?

Változtatásokon már régóta gondolkodom, de ez nem feltétlenül kapcsolódik ahhoz, hogy gyermekem lett, habár, mint azt már fentebb is írtam, a várandóságommal együtt már csak a témák száma is bővült. Itt azonban nem állnék még meg, hiszen nagyon szerteágazó az érdeklődési köröm, és ennek megfelelően még több témában szeretnék a jövőben írni. Ehhez azonban fel kell állítanom egy rendszert, ami alatt azt értem, hogy folyamatosan változó tartalommal szeretnék jelentkezni, nem pedig heteken keresztül csupán egy témáról írni posztokat. Ez egy nagy kihívás számomra, de mindenképpen meg szeretném valósítani, már csak azért is, hogy az olvasóim ne unjanak rá a blogra. A másik dolog a rendszeresség bevezetése. Heti kettő bejegyzés közzététele a cél, de még nem tudom, hogy ezt mikor is tudom megvalósítani, hiszen jelenleg Luca minden időmet kitölti. Jelenleg csak lopott perceim vannak a blogra, a posztok írására (ezt a bejegyzést egy hét alatt sikerült összehoznom), de amint sikerült kialakítani vele egy rendszert a napjainkban, remélem ezt a célomat is sikerül véghez vinnem. 

Natulcien, a Grafostylist blog írója:

Ismét egy nehéz kérdés, amely megválaszolásával kicsit bajban is vagyok. Nem szeretnék előtte semmit sem eltitkolni a nélküle töltött életemről, de nem is akarom ráerőltetni a múltam eseményeinek történetét. Ha érdekli, biztosan őszintén mesélek neki róla, de ne az én tapasztalataiból akarjon tanulni. Sokkal fontosabbnak tartom azt, hogy ő is megélje a saját életét, hibázzon és okuljon belőle, az első nehézségek, akadályok esetleges bukások után ne adja fel, hanem álljon fel és bátran próbálkozzon újra, merjen szeretni és szívből örülni, de ha csalódás éri sírni is tudjon. És végül, tudja azt, hogy én mindig ott leszek számára, és bármit is csinál feltétel nélkül szeretni és támogatni fogom.

Niki, a Nik's blog írója:

Szeretnél majd még több gyereket is? Fogsz írni "babás" bejegyzéseket is, vagy ezt inkább magánügyként kezeled?

Mindenképpen szeretnénk még a férjemmel Lucának egy-két testvért, méghozzá rövid, 2-3 éven belül. A férjemnek és nekem is van testvére, így tudjuk, hogy milyen nagyszerű érzés, hogy van egy olyan ember az életünkben, akire mindig számíthatunk.

Amennyiben van rá igény (és már jelezték, hogy lenne), nem zárkózom el teljesen attól, hogy a jövőben is írjak Lucáról, de egy bizonyos határt biztosan meg fogok húzni, és alaposan átgondolom, hogy mi az, amit megosztok róla, és mi az, amit nem.