Egy kihagyott hónap után újra jelentkezem az egyik kedvenc rovatommal. A szeptemberi poszt, talán magyaráznom sem kell, hogy Luca megszületésével és az ezzel járó feladatokkal, egyszerűen elmaradt, hisz sem időm, sem energiám nem volt olvasni, sőt, egyáltalán a bloggal foglalkozni. Ám októberben, ha még kicsit döcögősen is, de már kezd kialakulni egy napi rendszer Lucával, így már jóval több én-idővel rendelkezem, amit legtöbbször a blogvilág írásainak olvasásával használok ki.

Tudjátok, a címekre kattintva elérhetitek az eredeti posztot!

"(...) folyamatosan figyelem a ruhatáramat. Ennek módja nem más, mint a mérés. (...) hiszen az emlékezet elnagyolt, csalóka és részrehajló, én pedig szeretem tisztán és konrétan látni a dolgokat (...). A méris módszerem nem túl komplex: van egy listán az összes cuccomról, és minden nap logolom az aznapi szettemet."

Egyetlen egy szeptemberi cikket hoztam a kedvencek közé, de ezt muszáj volt, mert hihetetlenül egyszerű, de nagyszerű tippet oszt meg velünk a szezonvégi ruhaselejtezésről. Én tipikusan az az ember vagyok, aki nagyon ragaszkodik egy-egy ruhadarbjáért, és nehezen válik meg tőlük még akkor is, ha már tudom, hogy soha többé fel nem veszem. Igyekszem ezen rossz szokásomat levetkőzni, és ez a cikk segített is benne, ennek értelmében nemrégiben jó pár nyári ruhadarabomtól szabadultam meg.

"Még a nyár elején elhatároztam, hogy gyűjteni fogom a jégkrémek pálcikáját és a ragasztópisztolyom segítségével bababútort fogok készíteni belőlük."

Egy ideje minden olyan ötletet gyűjtök, ami saját kezűleg készített játékokról szól. A bababútorok ebben a kategóriában a személyes kedvenceim, alig várom, hogy Klaudiához hasonlóan én is csinálhassak majd a kislányomnak néhányat (akár majd együtt is). Ez a projekt már csak az anyaghasználat miatt is nagyon kreatív, hiszen fagylalos pálcikából készült, a következő nyáron ideje lesz nekem is elkezdeni a pálcika gyűjtést!

"Akár sokat dolgozik az ember otthon, akár keveset, nem árt egy olyan kis helyet szorítani a lakásban, ahol a kötlező feladatokat kellemes környezetben tudjuk elvégezni. Mert ház vidámabb a munka, ha kedves tárgyakkal, emlékeket idéző apróságokkal vesszük magunkat körbe, nemde?"

Judit összes bejegyzését imádom, hihetetlen, hogy milyen kreativitással nyúl mindenhez, elképesztő szép dolgokat készít, már több alkalommal lestem el tőle ezt-azt. Ez a posztja is igazán sok ötletet nyújt, ami nem csak a dolgozó sarokban tud igazán jól mutatni, hanem a lakásunk egyéb pontjain is. A nyíl formájú ledlámpája nagy kedvencem, már csak ki kellene találnom, hogy nálunk hova és milyen formában tudnánk elkészíteni.

"(...)minden anyagi természetű dolog elveszíthető, ám egyben pótolható is, mint tudjuk. Az évek viszpont csak úgy röppenek el, és abszolút nem midegy, mivel töltjük meg őket. Én hiszek a jó ötletekben, a kemény munkában és alázatban, és hiszem, hogy ha hajlandóak vagyunk tenni is az elképzeléseinkért, mind megvalósíthatók."

Imádom Mesi személyesebb hangvételű írásait, ez a posztja pedig különösen tetszett. Sajnos ékes példája vagyok azon személyeknek, akik igyekszenek megfelelni a társadalmi elvárásoknak, ezzel pedig a saját boldogságukat a háttérbe szorítani. Egy-egy megvalósult álomról olvasni viszont bennem is erőt ad ahhoz, hogy merjek változtatni, a biztos alapot a bizonytalanért cserélni, mert abból valami csodálatos is születhet. 

"Rohanó világban élünk (...). Sokszor azt érzem, hogy az emberek félnek egy kicsit lelassítani és kizárólag magukkal törődni néhány óra erejéig. Vagy egyszerűen csak sajnálják az időt arra, hogy magukkal foglalkozzanak, hiszen ott a munka, a háztartás, a gyerek(ek), család, barátok - mindig van valami és nem érnek rá arra, hogy egy kicsit megálljanak, fellélegezzenek és lazítsanak."

Ebben a pár mondatban igazán magamra ismertem, és szerintem ezt sokan elmondhatják még magukról. Az utóbbi időben túlhajszolt vagyok, amit teljes mértékben magamnak köszönhetek. Azzal, hogy gyerekem lett, úgy érzem, hogy bizonyítanom kell a külvilágnak abban, hogy milyen remekül helyt állok egymagam is, hiszen vezetem a háztartást, főzök, gyereket nevelek és még próbálok csinos is lenni nap mint nap. Ez pár napig remekül megy is, de végül az állandó megfelelni vágyástól, na meg az állandó rohanástól kipurcanok, és egy zombi módjára közlekedő és egy zsémbes, morcos, kötekedő feleséget kap a férjem. Ez nem mehet íg tovább. Tudni kell lazítani is, erre ad Szandra néhány jó tippet, hogy mégis hogyan. Érdemes megfogadni a tanácsait!

"...hogyha nem is a maga valóságában, de azért mégiscsak teljesülhetett egy álmom, mert mindig mondtam, hogy azon felül, hogy nagyon szerettem a sajt esküvőnket, jó lett volna kipróbálni egy meghitt hangulatú, kis esküvőt is. Vicces volt újra és újra bevonulni, újra és újra felhúzni a gyűrűt, hogy a lehető legtökéletesebb képek készüljenek... vicces volt, és ugyanakkor megható, mert belenéztem István szemébe, és tudtam, hogy három év után csak még erősebb lett köztünk az a kötelék, amit akkor hivatalos esküvel kötöttünk."

Irigykedem Rékára, hogy újból menyasszonyi ruhát ölthetett (méghozzá milyen szépet!), és a férjével, ha csak "munka" alapon is, de újból átélhette azt a pillanatot, amit egy nő az esküvője napján él át. Igazán bájos hangvételű írás, a képek pedig szemet és lelket gyönyörködtetőek, már csak ezért is érdemes el- vagy újraolvasni.

Nektek mi volt az elmúlt hónap kedvenc blogolvasmánya?

Krisztina