Egy nagy csalódásom - RoseGal

15:37:00

Minden nő szeret vásárolni, ez alól én sem vagyok kivétel. Sokszor csábulok el egy-egy csinos ruha vagy kiegészítő láttán. Ez sokszorozottan igaz, ha még az ára is igen kedvező (a leárazásokról pedig inkább nem is ejtek szót). Pár hónapja igazán rákaptam az interneten való vásárolgatás ízére: folyamatosan az Ebay kínálatai között nézelődtem, és ha megtetszett valami szinte égő vágyat éreztem, hogy magaménak tudhassam a kinézett tárgyat. Ebben az időszakban futott szembe velem a Rosegal nevezetű webshop, amelynek ruhakínálata rögtön belopta magát a szívembe, így rövidesen le is adtam néhány ruhára a rendelésem.




Erre a három ruhára esett a választásom:


Mindegyiket a nászutunkra terveztem viselni, főleg a fehér ruhát: már elképzeltem magamon, amint a fehér homokos tengerparton sétálok benne, oldalamon a már férjemnek nevezett szerelmemmel...
Aztán megérkezett a rendelésem.
Holtfáradtan értem haza a munkából, nem vágytam semmi másra, csak egy jó kis zuhanyra és pihenésre. Azonban mikor beléptem a lakásba, a nappaliban ott várt egy csomag. Lelkesen rohantam be, és már bontottam is ki, hogy mit tartalmazhat (egyszerre több mindent vártam, nem tudtam, hogy ez pontosan melyik rendelésem). Nagyon örültem, mikor megláttam, hogy a várva várt ruháim egy része érkezett meg. Igen, egy része, mert bár a három ruhára egyszerre adtam le a rendelésem, két külön csomagba csomagolták, és néhány nap eltéréssel érkezett meg a második. Nem értem miért csinálták ezt így, biztos van rá magyarázat, de voltaképpen ez a történetem szempontjából lényegtelen, és mivel megérkezett mind a három ruha, így mindegy is... Szóval...
Amikor az első ruhát kivettem, első ránézésre is volt már egy kis gyanúm, hogy bizony ez a méret nem lesz jó rám (a képen a 2.). Gyors zuhany után felpróbáltam, és sajnos beigazolódott a sejtésem: kicsi lett... Pedig maga a playsuit élőben is gyönyörűséges, az anyaga is kellemes, és egyébként csak a törzshosszánál voltak gondok, ott lett kicsi rám, hisz nagyon feszült rajtam, arról nem is beszélve, hogy nagyon bevág... Kb. 1-2 cm kellene még, hogy kényelmesen tudjam viselni.
A második a fehér ruha volt (a képen a 3.). Már a rendelésem előtt is féltem, hogy ezzel nem járok jól, de aztán nem hallgattam a megérzéseimre. Hiba volt! Amint kivettem a csomagból, láttam, hogy bár maga a ruha fehér színű, de nem teljesen olyan szabású, mint amit én rendeltem. Ez talán csak a kisebbik probléma lett volna, de az anyaga... Az valami borzalom! Teljesen átlátszó, ami egy fehér ruha esetében még inkább kínos, másrészt meg ezt az anyagot inkább ruhák bélésénél használják (bár nem vagyok ilyen téren szakértett). Ha ez még nem lett volna elég, ez is szűk lett rám...
Ezek után már teljesen biztos voltam benne, hogy a harmadik ruha méretével is bajok lesznek, hisz mindből egy méretet rendeltem, mivel a feltüntetett mérettáblázat szerint az volt az alkatomra való. Őszintén, a virágmintás ruha (1. kép) érkezését már nem is vártam... Kedvtelenül bontottam fel a csomagot. A ruha színe eltért az eredeti fotótól (élőben a színe sokkal intenzívebb és élénkebb, a lilás virágok inkább erős pink színű, a kék virágoknak enyhén zöldes beütése van), amivel még ki is egyeztem volna, de a mérete... Kitaláltátok ugye, hogy ez sem stimmelt?! Viszont ebben az esetben nagy lett rám. Nem kicsit, nagyon... :/

Számomra hatalmas csalódás volt ez a webshop, többet nem fogok innen rendelni semmit sem, és titeket sem igazán biztatnálak rá! Ellenben ha valakinek van valami jó tapasztalata vele, kérem írja le, lehet csak én jártam ilyen szerencsétlenül...


You Might Also Like

52 megjegyzés

  1. Halihó!
    A ruhák mellett van mérettáblázat és még méret-konverzió is.
    Ezeket megnézted a rendeléskor? Csak mert én is épp pulcsit rendelnék tőlük...aztán ha a mérettáblázat is ilyen fals, akkor én is kihagyom. :)
    Nem kell törpe-ruci.

    Köszi a választ,
    Fancs

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hello Fancs! :)
      Természetesen a mérettáblázat alapján választottam, sőt, a férjem segítségével le is mértem magam biztos ami biztos alapon. Amúgy érdekes, hogy a két ruha esetében ugyanazt a méretet választottam, és míg az egyik kicsi lett rám, addig a másik nagy... Az utóbbin legalább a varrónőm tudott segíteni, és azt már tudom használni.
      Nem akarlak lebeszélni a vásárlásról, hisz lehet, hogy te nem jársz pórul, de én tuti nem fogok tőluk a közeljövőben rendelni semmit.

      Törlés
    2. Oksi! Köszi szépen!! Akkor megpróbálok egyet rendelni, aztán meglátjuk, mi érkezik. :))

      Üdv.,
      Fancs

      Törlés
  2. Szia!
    Cserére nincs mód náluk? Vagy pénz-visszafizetési garancia esetleg?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hello KinGlass!
      Természetesen van mód cserére, de mivel nem nagy összegben vásároltam (kb. 30-40 euró), nem akartam belemenni ebbe a procedúrába, nem mellesleg ha visszaküldöm, a postaköltséget nekem kell állni, ami nem lett volna olyan olcsó, szóval már csak ezért sem lett volna érdemes (egyébként most olvasom, hogy ha a "Sale" kategóriából rendelünk valamit, és azzal van valami baj, arra nem érvényes a csere. Én, ha jól emlékszem, 2 ruha leértékelve vettem...)
      Persze a méretbeli problémára mindig számítok, most is így volt. Ennek ellenére csalódott voltam.

      Törlés
  3. Hali!
    Én egy nagyon vagány kabátot néztem ki tőlük, de ezek szerint ha bejelölöm, hogy egy M méretet szeretnék, akkor az nem lesz jó? Nem tudom, egy ilyen dzsekivel csak nem lehet melléfogni. Meg egy olyan kérdésem lenne, hogy mondjuk az árnak (euróban) megfelelő forintot utaltad el? Nem rendeltem még külföldi oldalról, fogalmam sincs, hogy ez hogy működik.
    Köszi
    Christo

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hello Christo!
      Mint már azt az előző hozzászólónak is írtam, biztosat én nem tudok mondani, hogy minden esetben rossz lesz a méret, én nem jártam jól, de ettől függetlenül másnak még lehet szerencséje.
      Én Paypallal vásárolok, szerintem ez a legegyszerűbb módja az internetes vásárlásnak. Ha neked még nincs, én ezt ajánlom, itt olvashatsz róla bővebben, ha érdekel: http://online-fizetes-magyarul.info/paypal/paypal.html

      Törlés
  4. sziasztok!
    nekem ma jött meg a rendelésem...illetve pár dolog még nem...kritikán aluli mindennek a minősége :(
    bea

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia Bea!
      Sajnálom, hogy pórul jártál te is! 😯 Viszont örülök, hogy megosztottad a tapasztalatodat, hátha ezzel segíthetünk másnak is, hogy alaposan gondolja át erről az oldalról a rendelését...

      Törlés
  5. Sziasztok!

    Nekem nem jött meg a rendelésem, a 45 nap lejárt. Írtam nekik kb. 6 nappal ezelőtt e-mailt de nem válaszoltak. Ív

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Azért ez nagyon durva, legalább válaszra méltatnának. Nem értem, hogy engedhetik meg maguknak ezt a viselkedést, hiszen egy negatív kritika is futótűzként terjedhet, ami a cég hírnevén nem kis csorbát ejthet...

      Törlés
    2. sziasztok!
      én már többször is rendeltem innen,nekem jó tapasztalataim vannak!amiket rendeltem,megjöttek és jók is lettek,az anyaguk pedig nagyon jó!
      visszaküldeni nem érdemes,mert kinai...
      amikor nem jött meg időbena csomag,én is irtam,és azonnal válaszoltak!aztán megjött a csomag.

      Törlés
  6. Sziasztok!

    Nekem sem jött meg a rendelésem erről az oldalról, én is írtam nekik már 2x-de nem válaszoltak. Ajánlom az e-bay-t onnan még mindig minden megjött, és válaszolnak is ha valami gondod van.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Sajnálom, hogy te is így jártál. Hihetetlen, amit itt művelnek... Az már biztos, hogy legközelebb én is csak megbízható helyről rendelek.

      Törlés
  7. Sziasztok. Nekem olyan kerdesem lenne, hogy tobb oldalon olvastam, hogy amennyiben olyan helyszinrol jon, magyarorszagon megvamoltathatjak a csomagot. Kerestem de nem talaltam meg, hogy ez a ceg bele esik e ebbe. Nektek volt valami ilyen plus koltseg? En kabatot szeretnek rendelni napok ota nezegetem de nem tudom eldonteni meg merjem e rendelni. :(

    VálaszTörlés
  8. Sziasztok!
    Rendeltem tőlük november 10-én két pulcsit, hétfőn (nov. 30.) jött meg a csomagom, az anyaguk teljesen jó, a színük is, az egyik méretben is jó, a másik kicsit kisebb, de azzal sincs különösebb gond. Nem mondom, hogy ajánlom az oldalt, mert rengeteg rosszat lehet hallani róluk, és én is nagyon féltem, hogy nem jön meg amit rendeltem, vagy rossz lesz, de mázlim volt.
    Csak gondoltam egy pozitív tapasztalatot is megosztok veletek, a csomagjukra várakozóknak pedig kitartás, és sok sikert az ügyintézéshez! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy te nem jártál pórul és elégedett vagy a rendeléseddel! Jó azért pozitív tapasztalatból is olvasni!

      Törlés
    2. Szia!
      Megírnád, hogy milyen pulcsit rendeltél?
      Kompenzálásképp a vásárlási összeg 20%-áért elvileg választhatok új ruhát, így megpróbálnék olyat rendelni, ami biztosan jó lehet.

      Törlés
    3. Én a helyedben valami kiegészítőt válásztanék, mondjuk egy táskát (már ha lehetséges), talán így kisebb a rizikó...

      Törlés
  9. Anna Sőrés, a vámon csak akkor akad fent, ha elérte az értékhatárt!
    Ha jól tudom 45 euróig vámmentes! 45,1-150 euró között 27% áfa terheli! De ez sem gáz, mert ha elküldesz nekik mindent,amit kérnek, akkor 2-3 nap és már meg is kapod! Rendeltem már így :-)

    VálaszTörlés
  10. Sziasztok!
    Én is rendeltem, SAJNOS! :( 3 hét alatt meg is érkezett több részletben minden ruha, de a 10 ruhából 1, ami használható. Számomra is nagy csalódás, mert a méretek nem stimmelnek, a minősége pedig a megszokott kínainál is rosszabb. Annyira műanyag, hogy egy percig nem bírtam magamon elviselni. A kinézet köszönő viszonyban sincs a képen látottakkal.
    Ha jót akartok magatoknak, NE RENDELJETEK!!!!
    Én megpróbálkozom a visszaküldéssel, ha egyáltalán válaszra méltatnak. Mivel most olvastam a neten, hogy sokan még a kifizetett ruhát sem kapták meg, így sok jóra nem számítok. :(

    Réka

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szorítok, hogy sikerüljön a csere! Majd azért írd meg, hogy sikerült-e, kíváncsi vagyok.

      Törlés
    2. Köszi! Most kaptam választ 1 hét után, de ugyanazt kérik az üzenetben, amiket már elküldtem (melyik ruhával mi a gond, cikkszám, képek stb.). Olyan mintha az időt húznák, de még azért reménykedem.

      Törlés
    3. Hát nézzük pozitívan, legalább hajlandóak voltak válaszolni, így azért van némi remény! Csak ne add fel! 😊

      Törlés
    4. Kedves Réka! Hol és hogyan tudtál egyáltalán reklamálni? Nekünk eddig még ez sem sikerült :(

      Törlés
    5. Kedves Kata!
      Ha be vagy lépve és rákattintasz a Support center-re, akkor ott lehet ticket-et nyitni különböző témákra. Napok telnek el mire válaszolnak, szerintem csak időt vesztegetnél rá. Csak cserélni lehet másra, vagy pontokat kaphatsz vissza, amit levásárolhatsz, de azt is részletekben lehet levásárolni, nem egyben. :(

      Törlés
  11. sziasztok!
    Kb mennyi idő alatt értek ide a csomagok? Nov.30án rendeltem, 19.-ére kellene az a ruha.
    Ideérhet még? Státusza processing....

    Köszönöm segítő válaszotokat!
    Brigi

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nekem Németországba kb. 1hónap alatt érkezett meg (pontosan már nem emlékszem, valamennyit biztosan késett, mert itt épp akkor sztrájkoltak a postások...)
      De ahogy sajnos sokan jelezték, még meg sem kapták a csomagjukat, szóval erre is lehet számítani.

      Törlés
  12. Huhh én éppen most akartam rendelni, de úgy érzem ilyen kritikák mellett ez elmarad. :) Köszönöm, hogy segítettetek így akaratlanul is. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, h valaki számára hasznos lett ez a bejegyzés. Na meg persze a sok hozzászólónak is jár a köszönet, hogy ilyen sokan megosztották a tapasztalataikat ezzel is segítve másoknak!

      Törlés
  13. Sziasztok!
    Olyan kérdésem lenne, hogy ezen a webshopon személyes fizetés a futárnak lehetséges vagy csak elektronikus?
    Előre is köszi a választ!
    Klaudia

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia Klaudia!
      Ha jól tudom csak pénzutalással lehet fizetni.

      Törlés
  14. Pont most lattam azon az oldalon egy nagyon helyes taskat, de akkor talan meg se rendelem. Egyebkent igaz h ingyenes a szallitas?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia Andrea!
      A személyes tapasztalatom alapján én nem ajánlom, hogy innen rendelj, de természetesen te döntesz.
      Nekem ingyenes volt a szállítás.

      Törlés
  15. Sziasztok!

    A cserével kapcsolatban kaptam választ tőlük. 2 opció van, bemásolom ide:
    1) If you keep the item, we can refund 20% of the product value 37 USD back on your Wallet (store credit)

    2) You can return the item to us a for a product cost refund ( Wallet) or exchange.
    You will have to bear the shipping fees both ways.

    Igazából pénzt nem fizetnek vissza, csak kicserélik másra vagy levásárolhatom pontokból, úgyhogy én maradok az első opciónál.

    VálaszTörlés
  16. Sziasztok, sajnos én is áldozatul estem:((( egy képen nagyon szép bordó csipkeruhát rendeltem, karácsonykor akartam viselni. A csomag megérkezett és egy nagyon gyenge minőségű, ritka ronda, csupa műanyag bordó csipke hosszúujjas felső volt benne. A színén kívül semmi nem hasonlít a rendelt termékre. Ha az elején láttam volna, hogy kínai eszembe sem jut rendelni. Hidegrázást kapok a kínai cuccoktól. De ez még az átlagnál is sokkal gagyibb.

    VálaszTörlés
  17. Sziasztok!

    Én is úgy jártam, mint a többiek!! Bár, miután megrendeltem a ruhát és utána olvastam itt a véleményeket, már nem volt sok bizakodásom! Én egy kicsit arany színű ruhát rendeltem, helyette egy teljesen más barack színű nagyon gagyi rucit kaptam! :D Legalább nem volt drága!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia Zsuzsa!
      Sajnálom, de még jó, hogy nem rendeltél nagyobb tételben tőlük!

      Törlés
  18. Sziasztok!
    A negatív tapasztalatot tudom csak erősíteni sajnos... 3 hónapot vártam a csomagra, leveleznem kellett velük, rémesen körülményesek voltak, és a ruhák minőségéről már nem is beszélek... továbbá alig hasonlítanak a képeken látottakra :(

    VálaszTörlés
  19. Szia! Én rendeltem két fürdőruhát, egy nyakláncot és egy ruhát. Minden szépen rendben megérkezett, a fürdőruhák teljesen jók rám, illetve csak az egyik, a másik melle része kicsi rám, de extra nagy a mellem 95/c és ezért én nem is akadtam ki, mert 10 rendelésből 7 szer szűkebb a mellemnél minden. A ruha tökéletes a nyaklánc is jó. Nekem nem csalódás, lehet csak szerencsém volt. A csomagokat két részletben kaptam meg kb. egy hét különbséggel, a feladásról pedig fényképeket kaptam, amin a megcímzett csomag szerepelt. Teljesen korrekt volt minden. Ja és mindezeket kb. 20000 Ft-ért.

    VálaszTörlés
  20. Sziasztok! Az a kérdésem, hogy a zöld postás autó hozza a csomagot, vagy valamelyik futár?

    VálaszTörlés
  21. Sziasztok nekem ma jött meg a csomagom vagyis a 3 ruhàbol 2.de kritikàn aluli az anyaga is és a méret is.

    VálaszTörlés
  22. Sziasztok! Én éppen most terveztem (volna) rendelni innen, viszont elég lesújtóak a vélemények, még akkor is ha van közte egy-két pozitív. Bár az igazság az, hogy én a ruhákat meg se nézem alapból ilyen oldalakon, a nyár közeledtével engem a FÜRDŐRUHÁK érdekelnének. Anyagból már tudom milyet ne nézzek, mégsem nagyon merek rendelni. Valakinek fürdőruhás vélemény, tapasztalat?

    VálaszTörlés
  23. Sziasztok! Bár olvastam az itt a kommenteket, mégis rendeltem a Rosegaltól többször is. Amivel nagyon meg voltam elégedve: bizsuk, sminkecset készlet. nagyon jó áron, nagyon jó minőségű termékek; a bizsukat pl. mindenki dicséri rajtam. 2db egyberuha: az egyik kuka, annyira el van szabva, hogy majdnem sírvafakadtam, amikor kibontottam. A másik ruha méretre is, fazonra is jó, de el tudtam volna képzelni jobb minőségű anyagból is. De mindenki dicséri rajtam ezt is. Az a tapasztalatom, ha olyan terméket veszek, ahol több vagy akár sok jó vélemény olvasható a termék alatt, az tutti bejön. Ahol nincs vélemény vagy negatív, azt nem szabad megvenni. Én biztosan fogok rendelni még, most a fürdőruhákat nézegetem. Az árú alatti mérettáblázat általában hiteles. Azért küldik pl. 4 db terméket 2 db csomagban, mert levélként adják fel, gy nekik gondolom olcsóbb, és a vámon sem akad fel annyira (pedig én bőven 22 Eurós értékhatárt felett rendeltem). Remélem hasznos volt a tapasztalatom!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia Szilvia!

      Köszi, hogy megosztottad velünk a tapasztalatod!:)
      A mérettáblázat hitelességével kapcsolatban én nem igazán értek egyet, hisz rám nem volt jó egyik ruha sem... Persze ez az én tapasztalatom, ettől függetlenül nem feltétlen igaz ez másnál.

      Törlés
  24. Sziasztok! Sajnos mi is rendeltünk erről az oldalról. Ekkora csalódás még nem ért bennünket,pedig elég rendszeresen rendelünk más helyekről is. Iszonyúan gagyi,selejt, abszolút viselhetetlen ruhákat küldtek. Esetleg valaki nem tudja,hogy ezen az oldalon hol lehet ( ha lehet egyáltalán ) reklamálni? Az ALI-n például nagyon korrektek az eladók. Ott egyszerű,ha valaki nem elégedett a megrendelt termékkel. Kérlek benneteke,hogy segítsetek,ha tudtok. Köszönettel: Kata

    VálaszTörlés
  25. Sziasztok!
    Facebook-on és Google-n is hirdetnek, biztos Ti is észleltétek, hogy követnek a képes hirdetések miután jártatok az oldalon. A hirdetések jobb felső sarkába kattintva találtok egy olyan lehetőséget, hogy hirdetés elrejtése. Ha sok ilyet kapnak a felhasználóktól, akkor le fogják tiltani a hirdetéseiket, szóval én erre biztatnék mindenkit! A Facebook oldalukat is jelentsétek minél többen, hátha letiltják.
    Ez lenne a legjobb megoldás, hogy ne essenek többen a csapdájukba.

    VálaszTörlés
  26. Sziasztok,

    A sok negatív véleményt figyelmen kívül hagytam és rendeltem mégis egy ruhát. A méret táblázatban kiválasztottam a méretemet cm-ben, nem inch-ben. Annyi a különbség, hogy az itteni M helyett L-nek feleltek meg a méreteim. Kb 2 hét elteltével meg is kaptam. Be kell vallanom, nem csalódtam, ugyan azt a ruhát kaptam, amit megrendeltem, anyaga kellemes a bőrnek, és a színek is élénkek. Én személy szerint megvagyok elégedve.

    VálaszTörlés
  27. Sziasztok!

    Imádnivalók a ruhák, de nem merek még rendelni. Nekem 38 -as a méretem, akkor egy számmal nagyobbat kellene rendelni, vagy egy számmal kisebbet?

    Pl. attól is függ, hogy sztreccses az anyag, vagy sem.

    Viszont gondolkodtam azon, hogy a kiegészítőket kellene megpróbálni.

    Vajon nikkelmentesek? Vagy túl sokat akarok? :)

    Húú, pedig nagyon jó cuccok vannak fent, látszatra.



    VálaszTörlés
  28. Szilvi ajánlotta, nézzük meg a véleményeket. Ezt fogom tenni.

    Az a helyzet, hogy itthon a jobb boltokban is vannak gagyi ruhák, úgyhogy nem lepődök meg.

    Minden ruhám más méret, a szabása miatt, vagy az anyaga miatt. A 38-as az nem mindig 38-as, attól függ...

    Úgyhogy még két egyforma méretű, és fazonú, de más színű ruhát is megpróbálok, mert volt már, hogy egyik kisebb volt mint a másik.

    VálaszTörlés
  29. Köszi a véleményeket. Már összeállitottam a megrendelést 10 db-ot, de azt hiszen nem küldöm el.
    Jó hogy elolvastam.

    VálaszTörlés

Címkék