Kattints! #2 - Kedvenc blogos olvasmányaim

9:09:00


Újból itt a Kattints!, hiszen szélsebesen repült el június! Ez a hónapom kissé zsúfolt volt, így kevesebbet tudtam a neten böngészni, cikkeket olvasni, de így is nagyszerű írásokra bukkantam, amit mindenképpen szerettem volna Veletek is megosztani, hátha találtok egy-egy számotokra is érdekes olvasnivalót vagy épp blogot.


Habár azt ígértem, legfőképpen magamnak, hogy szigorú leszek, és csak a júniusi bejegyzések közül fogom azokat közzétenni, melyek elnyerték a tetszésemet, mégis május végén született két olyan bejegyzés is, amelyet a legutóbb nem mutattam meg, ezért most pótolom ezt a hiányosságomat.


"Őszintén szólva rám tört a kismamapara. Nem tudom, hogy létezik-e, vagy normális-e, mert igencsak kevés dolgot találok erről bárhol is. Szerintem beszélni sem nagyon illik róla, mert a gyerekvárás csupa rózsaszín felhő, csoda és gyönyör kell legyen."

Első gyermekét váró nőként teljesen bele tudtam magam élni Gabi írásába. Jókat mosolyogtam a babaklubos élménybeszámolóján, vagy épp ellenkezőleg, bőszen bólogattam, mert hasonló rácsodálkozással olvastam anno utána, hogy mi mindenre van szükségünk babakelengye címszó alatt a szülést követően, és bizony engem is értek bőven meglepetések a számomra még sosem hallott és látott dolgok tekintetében. Másrészt megnyugtató volt számomra, hogy a várandósággal együtt járó súlytöbblet másoknak is okoz kellemetlen perceket, nem csak én parázok miatta (néha tök feleslegesen).


"A kis bútorok története egy korábbi karácsonykor kezdődött, amikor a keresztlányommal játszottam - természetesen babásat. Ilyenkor jobban megnézem a játékait, mi a divat, milyen újdonságok vannak, valamint kicsit műszaki szemmel is megvizsgálom - ötlet, anyag, kivitelezés, használhatóság. Így volt ez a bababútorokkal és kiegészítőkkel is..."

Nagyon szeretem a kreatív és ügyes kezű bloggereket, akik lenyűgöző tárgyakat hoznak létre otthon fellelhető alapanyagokból. István abszolút e bloggerek csoportjába tartozik, számos projektje nyerte már el a tetszésemet, azonban a nemrégiben bemutatott bababútorai nálam mindent überelnek. Az igényesen és precízen kialakított bababútorok annyira élethűek és modernek, hogy első pillanatra sokakat megtéveszthet és hiheti az ember azt, hogy igazi, felnőtt bútorokat lát a képeken. Pedig nem, győződjetek meg róla ti is!


"Mindig is szerettem utazni, de sokáig megelégedtem azzal, ha más szervezi az útjaimat. (...) Az amszterdami utunk volt az első, ami iszonyú komoly szervezést igényelt a részemről: heteken át bújtam a netet a legjobb ajánlatok és hasznos információk után."
Dóri posztjait nagyon szeretem, olyannyira, hogy tavaly a kedvenc magyar blogjaim között is említettem az övét. Legutóbb Hollandiába utaztak pár napra a párjával és barátaival, az utat autóval tették meg és mindent maguk szerveztek. Én tipikusan az az ember vagyok, aki nem szereti előre megtervezni a dolgait, mert biztosan nem úgy történnek majd, azonban egy utazás előtt nem árt felkészültnek lenni az adott országról és városról ahova menni készülünk. Habár Dóri ebben a bejegyzésében kifejezetten csak Amszterdamra koncentrál, érdemes elolvasni azoknak is, akik nem ide, hanem máshova készülnek nyaralni menni, mert olyan támpontokat ad az út megszervezését illetően, amelyet nyugodtan tudunk máshol is alkalmazni. Nekem is sokat segített a franciaországi utunk előtt.


"Hatásvadász cím ide vagy oda, vannak olyan alapvető hibák, amik tényleg megakadályozzák a blogod vagy honlapod sikerét."

Egyre jobban foglalkoztat az, hogy hogyan lehet egy blogból kihozni a maximumot, mivel tudjuk sikeresebbé tenni. Virág blogja bár még fiatal, hiszen májusban hozta létre, mégis már most rengeteg tippel és ötlettel szolgáltatott ezen területen. Ez a posztja is olyan egyszerű dolgokra hívja fel az ember figyelmét, amire sokszor nem is gondolunk: Miért fontos, hogy a blog neve és url címe megegyező legyen? Miért legyen Rólam és Kapcsolat menüpont? Mire kell figyelni, hogy jól átlátható legyen a blogod tartalma? Milyen képforrásokat használj? Ezekre a kérdésekre kaphatunk válaszokat bejegyzéséből, aminek elolvasását minden kezdő és már gyakorlott blogírónak szívesen ajánlok!


Nem szeretném ezt a bejegyzést elárasztani csupa baba-mama témában íródott posztokkal, de nem tehetek róla, ha most ebben az időszakban leginkább az ilyen típusú bejegyzések keltik fel a figyelmemet. Szandra ebben posztjában, ahogy már a címből is sejteni lehet, a hozzátáplálásról szóló élményeit és módszereit osztja meg olvasóival. Habár ez az idő számomra még igencsak messzinek tűnik, mégis jó már most felkészülnöm belőle. Szandra módszere pedig igazán tetszik, főleg, mivel én sem szeretném a gyermekemet az édességgel egy jó darabig megismertetni, főleg addig nem, míg először meg nem ismerkedik az egészséges ételek ízeivel.


A végére rögtön három bejegyzést is szeretnék ajánlani Zsuzsitól, alias Suz'n-től, melyben életének egy igencsak meghatározó szakaszáról, a költözésről számol be. Élvezettel olvasom eme írásait, amelyben ír a vágyról, hogy végre Csopakon, a szeretett helyen élhessen, ugyanakkor az elszakadásról a megszokott és a pár éve biztonságot, otthont nyújtó albérletétől való lassú búcsúról is. Tudom, hogy happy enddel végződik története, így már csak ezért is kíváncsian várom a folytatást tőle.



Kép forrása: Pixabay

Nektek melyek voltak az elmúlt hónap legjobb blogolvasmányai? 

Krisztina

You Might Also Like

5 megjegyzés

  1. Hű, köszönöm szépen, hogy megemlítettél! :) Nagyon jól estek a kedves szavaid!

    VálaszTörlés
  2. Teljesen egyetértek, kismamaként én is az ezzel foglalkozó blogokat keresem és szinte mindenhol a gyerek téma jön elő óhatatlanul. A blogfejlesztés szintén nekem is aktuális. Lehet a jó idő beindít az egyfajta megújulási mechanizmust :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A vicces az egészben az, hogy sosem szerettem volna az a tipikus kismama lenni, aki a babás témákat keresni, majd folyamatosan arról beszél... De úgy néz ki, engem is beszippantott ez a gépezet. :)

      Törlés
  3. Hú, tök véletlenül akadtam rá a posztodra, nagyon köszönöm <3

    VálaszTörlés

Címkék