Gondoltam majd írok egy egyszerű haul bejegyzést a blogra, mert már egyébként is illene valamit posztolni, a tavaszi gardróbfrissítésnek is itt az ideje, a kettőt ötvözve pedig már meg is van a megoldás. Tudjátok, két legyet egycsapásra. Aztán a hétvégén Férjjel az oldalamon (igen Vele, bár nem mondom neki, de szeretek vele vásárolni) és a kis listámmal a fejemben meg is jelentünk a plázában, hogy most majd hú de sok mindent fogunk, akarom mondani fogok vásárolni. El is kezdtük feltérképezni az üzletek kínálatait, felpróbáltam több felsőt, egy-kettőre igazán jó hangulatom kerekedett.


Majd betértünk az Adidas Neo cipőüzletbe. Férj kedvenc márkája, szeretett is volna magának tavaszra egy új sportcipőt venni, meg különben is Vele mindig bemegyünk ide. Habár az én listámon is szerepelt egy új tavaszi sportcipő, nem konkrétan Adidas, beérem ugyanis az olcsóbb, no name cipőkkel is. Persze, ha már ott voltam körülnéztem én is... Ha első látásra nem is volt szerelem, de az egyik darab nagyon megtetszett. Nézegettem, felpróbáltam, férj mosollyal az arcán elismerően bólogatott, miközben mondogatta milyen jól áll a lábamon. Az árat meglátva nekem már nem annyira tetszett a dolog. Persze tudom jól, hogy milyen árakon kezdődnek ezen márkájú cipők, és a minőséget tekintve meg is érik az árukat - ezt már tapasztaltam. De amikor fejben már azt vettem fontolóra, hogy ebből a pénzből meg tudnám venni a kinézett farmerkabátot, két felsőt és még egy szép kendőre is futná, hááát... akárhogy is számoltam ez bizony 4:1 ellen, ami óriási különbségnek számít még egy focimérkőzésen is. Mennyiség vagy minőség? Komoly dilemma.

Végül férjem érvelése meggyőzött arról, hogy cipőn nem érdemes fukarkodni. Az érvelése a következő:
"Gondolj bele, amíg te veszel félévente 3-4 pár olcsó, de mégis vacak cipőt, ami már pár használat után a kukában landol, addig én évente vásárolok magamnak 1-2 darabot, mégis évekig tudom használni, ráadásul úgy néz ki, mint az új."

Akkor mégis ki költ többet cipőkre? - tettem fel a költői kérdést magamnak, ezzel pedig odalibbentem a pénztárhoz és kifizettem az új lábbelimet.

Na persze amilyen magabiztosan fizettem ki a számlát, olyan keserédes hangulatom is lett utána, hisz így a vásárlásra szánt keretemet kiapasztottam. Mehettünk is haza.
Itthon továbbra sem hagyott nyugodni a dolog, győzködtem magamat arról, hogy hosszútávon ez a döntésem mindenképpen kifizetődőbb, és különben is lett egy szuperkényelmes lábbelim. Mi ez, ha nem győzelem? Valahogy mégsem voltam teljesen erről meggyőződve.
A segítség végül az internetről érkezett. A hétvégén, egyik kedvenc bloggerem, Piffeny írt egy bejegyzést, amelyben az új cipő szerzeményéről ír, majd fejti ki a véleményét azzal kapcsolatban, hogy miért is nem sajnálja a pénzt kiadni egy jó minőségű, drága, ámde kényelmes lábbelire. Érvei igen meggyőzőek és reálisak voltak számomra, és habár nem mondott semmi újat, amit egyébként ne tudtam volna (még ha a shoppingolásaim alkalmával sajnos nem ezeket a szempontokat tartom szem előtt), a bennem rejlő kétségeket maradéktalanul eloszlatta. Ezután már felhőtlenül örülhettem, és a mai napig örülök az új szerzeményemnek.



Hogy magáról a cipőről is beszéljek egy kicsit:
Ha pár hónappal ezelőtt megkérdezi valaki, hogy tetszenek-e nekem ezen stílusú cipők, őszintén nemmel válaszolok. Túlságosan távolinak éreztem a stílusomtól, hisz inkább a nőiesebb, kecsesebb kinézetű cipők állnak közelebb hozzám, semmint a sportosak. Nem tudom mi történt velem, talán mert itt a tavasz és ilyenkor teljesen kifordulok önmagamból, de az elmúlt hetekben jött egy kattanás, hogy nekem kell egy ilyen cipő:

• mert kényelmes, 
• mert ha vagányabb akarok lenni, akkor szoknyához is fel tudom venni, 
• mert tudok benne futni a busz után (igen fontos érv!)