Január óta van egy hatalmas titkunk a férjemmel. Sejtitek már mi lehet? :)

Babát várunk!!! :)

Az esküvőnk volt az a fordulópont a kapcsolatunkban, amikor komolyan elhatároztuk, hogy szeretnénk gyereket. Nem görcsöltünk rá, nem akartuk azonnal, mindketten úgy álltunk hozzá, hogy majd jön ő, amikor itt lesz az ideje.

Karácsony környékén olyan érzésem volt, hogy várandós vagyok. Teljesen belelkesültem, már bőszen tervezgettem, hogy milyen szép karácsonyi ajándék lesz a családnak a bejelentés. Az érzésem csalt, én pedig nagyot csalódtam. Nagyon elkeseredtem.

Az ünnepek elmúltak, jött január. Bár ekkor ünneplem a születésnapomat, ez a hónap mindig olyan semmilyen. Vissza kell rázódni a hétköznapok régi kerékvágásába, az időjárás általában pocsék, minden olyan szürke és unalmas. Mindezen tényezők nagyban hozzájárultam a nyomott hangulatomhoz, amihez azért még csatlakozott az előző hónapban átélt kudarc érzése is.

Mint ismeretes a terhesség első jelei szinte teljesen megegyeznek a menstruációéval. Nem akartam még egyszer csalódni, így meg voltam győződve arról, hogy csupán a havi ciklusom előjeleit élem át. A férjem igyekezett meggyőzni az ellenkezőjéről (érdekes módon előtte sosem tett erre még célzást sem), és próbált rávenni, hogy vegyünk egy tesztet. Nem akartam, mondván egy anya megérzi ha várandós. Én meg nem érzek semmit. Haha, mekkorát tévedtem!

Miután már egy majd egy hetet késett, elkezdtem bizakodni: vajon most tényleg terhes vagyok? Egész hétvégén csak e körül a kérdés körül morfondíroztam. Alig vártam, hogy végre hétfő legyen, hogy mielőbb tudjunk venni egy terhességi tesztet. A DM-ből hazaérve szinte szaladtam a fürdőbe, hogy megcsinálhassam. Olyannyira ideges voltam, hogy a férjemnek adtam oda a tesztet, hogy ő lássa meg először az eredményt. Alig egy perc múlva rám nézett, mosolygott és csak ennyit mondott: "Gratulálok anyuka!" - könnybe lábadt szemmel ugrottam a nyakába és szorítottam magamhoz. Nevettünk és sírtunk (na jó, az utóbbit csak én) egyszerre. Leírhatatlan az érzés, amit akkor átéltem.

Mivel külföldön élünk a családunktól távol, nem szerettük volna, hogy Skype-on keresztül jelentsük be a hírt - olyan személytelen lett volna az egész, egyben borzasztó érzés, hogy nem tudom átölelni a szeretteimet egy ilyen jelentős pillanatban. 

Húsvétra terveztük a következő hazalátogatásunkat, és már akkor tudtam, hogy valamilyen kreatív módon kellene bejelentenünk a nagy hírt.

Pinteresten találtam meg a tökéletes megoldást, amit szerintem már ti is láthattatok. Egy tojást ki kell fújni, ezután tetszőlegesen befesthetjük, díszíthetjük, majd egy kis cetlire írva a személyes üzenetet belehelyezni a tojás belsejébe, odaadni az ajándékozottnak, akinek már csak annyi a dolga, hogy kettétörje és elolvassa azt.
Meg is csináltam, bár nem lett életem legszebb alkotása a tojásokra rajzolt minták, úgy voltam vele, hogy nem is az a lényeg, hanem benne a "Nyuszi" üzenete. A nagy izgalomban viszont nem készítettem fotókat a tojásokról, vagy az átadás pillanatairól, így sajnos Nektek ezt nem tudom megmutatni.

Természetesen az öröm nem maradt el a nagyszülők részéről, egész otthon tartózkodásunk alatt a baba volt a fő téma a beszélgetéseink során (na meg azóta is).

A rokonoknak, barátoknak, ismerősöknek is próbáltuk kicsit kreatívabban elújságolni a hírt. Még a nászutunk alatt (amiről még mindig tartozom Nektek egy beszámolóval), készítettünk pár képet, amiből rá lehetett jönni, hogy babát várunk. Jókat nevettünk, mikor az albumot lapozgatva sokan elidőztek e fölött a kép fölött és kicsit értetlenül és meglepődve néztek fel ránk, majd kérdeztek rá, hogy ez most az, amire ők gondolnak (és igen, pontosan az:)

A nászutas albumunkban egy másik kép szerepel, utólag viszont nekem ez jobban tetszett, így Nektek ezt mutatom meg