Kislányként fogtam anyum sminkkészletét, tudásomhoz mérten "szépen" kifestettem magam, majd kerestem egy fehér függönyt, amit a hajamba tűztem, és máris úgy lépdeltem a képzeletbeli vőlegényem felé, mint a romantikus filmekben látott menyasszonyok.

Felnőttem, és bár sok gyermekkori ábrándom és álmom az idők folyamán megváltozott, a kislányban megbújó menyasszony-énem végigkísért életem folyamán. Aztán megjelent az életembe Ő, és tudtam már a legelején, hogy egyszer én a felesége leszek.



Régóta terveztem megírni az esküvőnkről szóló beszámolót, de ahogy egyre telt-múlt az idő, valahogy sosem éreztem megfelelőnek az alkalmat arra, hogy írjak róla. Közben pontosan egy év telt el, ma pedig már az első házassági évfordulónkat ünnepeljük. Hihetetlen milyen gyorsan elillant ez az egy év, mégis, mintha csak tegnap álltam volna ott az oltár előtt, ahol boldogan, mégis a meghatódottságtól a könnyeimmel küszködve fogadtunk örök hűséget egymásnak.

Egy évvel ezelőtt mi ketten akkor, ott az oltár előtt egy családdá váltunk, Isten, a család és barátok jelenlétében. Nem tudhattuk, csupán csak reménykedhettünk benne, hogy ez a szám a közeli jövőben változni fog. Egy év telt el, és már csak egy hónapot kell várnunk, hogy e remény végre beteljesüljön, és a karunkba tarthassuk a kislányunkat. Azt gondolom, hogy az életünk abban a percben fog igazán teljessé válni.


A felvezetőben is írtam, hogy megígértem Nektek még egyszer nagyon régen, hogy beszámolok az esküvőnk részleteiről. Mivel az "ígéret szép szó, ha megtartják úgy jó", így eleget téve egykori ígéretemnek, most következzék a legfontosabb tudnivalók a mi Nagy Napunkról.



Habár a gyermekkoromból megmaradt függönyt meghagytam e napon az eredeti funkciójánál, helyette azonban nem kis örömömre viselhettem azt a ruhát, amire mindig is vágytam. Álmaim menyasszonyi ruhájáról már írtam Nektek. Akkor három pontban felvázoltam, hogy milyen elképzeléseim vannak a ruhát illetően: csipke felsőrész, hátkivágás és lágy esésű szoknyarész. Ebből kettőt sikeresen teljesült is, bár mondjuk lehet vitatkozni azzal, hogy mennyire is hátkivágásos a ruhám (tudom semennyire, de fogjuk rá). A szoknyarészt illetően a ruhapróba során változott meg a véleményem, és az addigi heves tiltakozásom az abroncs ellen enyhült, amikor rájöttem, hogy nem is olyan kényelmetlen viselet, mint ahogy én azt elképzeltem.

A menyasszonyi ruhámat a szülővárosomban, egészen pontosan a Yes szalonban csináltattam. Nem terveztem azt, hogy új ruhát készítettek magamnak, azonban a szalonban található, egyébként egytől egyig szépséges csodák közül, egyetlen egy ruha esetében sem éreztem azt, hogy ő lenne az igazi. Pedig nagyon egyszerű felismerni. Tudjátok, az az érzés, amikor megdobban a szívetek, és akaratlanul is a boldogság járja át a testeteket, ami mosolyt idéz elő az arcotokon. Bár a tervezés során némi bizonytalanság felütötte bennem a fejét, minden kétségem elszállt az első ruhapróbám során. Bár akkor még csak gombostűkkel összetűzdelt anyagokban álltam, előttem a hatalmas tükörrel, tudtam, hogy ez az, amit mindig is akartam. Megtaláltam a Ruhát.



A menyasszonyi cipőmet mutattam már nektek tavaly a blogon. Sokáig keresgéltem egy másikat, hiszen az álmaimban arany szandál szerepelt (vagy egyszerűen egy Jimmy Choo), de mivel nem találtam megfelelőt, így maradtam ennél a fehérnél. Egyébként szerintem ez is csodálatos, többen is dicsérték már, de sajnos nagyon kényelmetlen volt. Ennek oka, hogy nem vagyok hozzászokva az ilyen magas sarkakhoz (12 cm!), így már egy óra után ordítani tudtam volna a fájdalomtól... Szerencsére számítottam erre az eshetőségre, ezért beszereztem egy balerina cipőt is mellé, amelybe örömmel ugrottam bele a templomi szertartás után, így vígan rophattam benne egész este a táncot.



A frizurám sokáig nagy fejtörést okozott számomra. Hosszú évek óta növesztettem, hogy a nagy napon csodás hullámokkal lépdeljek majd az oltár felé. Az utolsó pillanatban azonban megváltoztattam az elképzelésemet, és a fodrászommal feltűzettem az egész hajamat. Ennek a döntésemnek rendkívül egyszerű magyarázata van: körülbelül 40 fokot jósoltak arra a hétvégére, amikor férjhez mentem, és nem hazudtak az időjósok. De nem bántam meg, szerintem gyönyörű lett a frizurám, amelybe egy kis hajékszert is beletűztünk. A fátyol ellen is tiltakoztam az elején, de amikor a kész ruhában állva próbaképpen odatartotta a varrónő, akkor láttam, hogy mennyire feldobja az egész a megjelenésemet.

A leleményesek felfigyelhettek arra, hogy bár nagyon hasonló, mégsem ugyanolyan a fotókon a hajam. Ennek nagyon egyszerű a magyarázata: az esküvőnk szombaton volt, de a kreatív fotózást hétfőn tartottuk, így aznap újra a a fodrászszékbe ültem, és bár nagyon hasonló, de mégsem teljesen ugyanolyan frizurát kaptam.


Smink tekintetében azt vallom, hogy a legszebb menyasszonyi smink a natúr. Így én ilyet kértem, azzal a kikötéssel, hogy bár szolidan, de a szemem azért mégis hangsúlyos legyen.

A körmeimet sem hanyagolhattam el, így manikűröshöz mentem, és életemben először zselés műkörmöm lett. Az egyszerű, mégis mindig divatos francia manikűr mellett tettem le a voksom, egyedül a gyűrűs ujjam különbözött egy kicsit, ugyanis ez egy kis ezüst színt kapott és pár kis fénylő kövecskét.
Éjfélkor, a hagyományokhoz hűen menyecske ruhát öltöttem magamra. Mivel gyűlölöm magamon a piros színt, így, hogy komfortosabban érezzem magam, a felső rész, ami hasonlóképpen fűzős volt, mint a menyasszonyi ruhámon, fehér színű volt, amit a gyönyörű, magyaros virághímzés dobott fel igazán. A kis köténykém is ugyanolyan mintázatú volt, ezzel teremtve meg az összhangot. A cipőm kis egyszerű fazon, habár a lábamat lejártam, mire végre megtaláltam. Őrület, hogy a legtöbb cipős üzletbe egyetlen egy piros magassarkút sem árultak ebben az időszakban, vagy ha igen, nem volt a méretemben, vagy platformos rondaság volt...
A frizurámba egy hatalmas piros virágdísz került, illetve az egész napos natúr sminkemet feldobtam este egy igen ütős, piros rúzzsal.




További részletekkel most nem szeretnélek titeket untatni, a végére még csak egy idézetet osztanék meg, mely a meghívónkon is szerepelt, és melynek szavai a mai napig mélyen a szívembe hatolnak:

"“Jó érezni, hogy szeretlek,
Nagyon és egyre jobban.
Ott bujkálni két szemedben,
Rejtőzködni mosolyodban.
Érezni, hogy szemeid már
Szemeimben élnek és néznek,
S érezni azt, ha szép veled szép
És csak veled teljes az élet." (Boda István)