Így visszagondolva mintha csak tegnap láttuk volna meg a pozitív jelet a terhességi teszten, ma-holnap meg már lassan a szülőszobán találom magam. Izgalmas, néha nehéz és fárasztó, de boldogságban gazdag időszak van mögöttem ebben a közel 40 hétben. Persze az igazi öröm még csak ezután érkezik... 

Az utolsó hónapokban már nehezebben tudtam felvenni azt az iramot, amelyet előtte. Persze nem is erőltettem, a magam és a babánk érdekében sem azt a tempót, amelyet még kisebb pocakkal simán bírtam. A 28. héttől kezdődően rohamosan nőtt a pocakom, és ezzel együtt minden nehezebbé vált. A nyári, forró napok sem tettek jót nekem, állandóan bedagadt a kezem és a lábam (rengeteg vizem van a mai napig), vagy csak egyszerűen nem kaptam rendesen levegőt, így voltak napok, amikor minden programunkat lemondtunk, mert nem tudtam kikelni az ágyból és csak pihentem egész nap. 

A 7. hónapot otthon töltöttük a családdal. Közel 4 hét szabadságot vett ki a férjem, hogy a baba születése előtt még az otthoniakkal tudjunk találkozni. Persze egyrészt nagyon örültem ennek, hiszen példának okáért egyáltalán nem kellett főznöm, hiszen vagy a szüleimnél, vagy a férjem szüleinél ebédeltünk, a takarításra se volt gondom, meg úgy általában semmire, csak a pihenésre kellett koncentrálnom. Az utolsó héten azonban már nem vágytam másra, csak hogy újból a saját kis megszokott környezetünkben legyünk, és végre én is csináljak valami hasznosat, mert a jövendőbeli nagyszülők igazán óvtak mindentől, ami olykor már-már kicsit bosszantó is volt számomra... Hiába, előtört belőlem a fészekrakó ösztön! :)

Ha már otthon töltöttük az időt, a babakocsi vásárlást is megejtettük. A  környékünkön szinte minden kisbaba üzletet felkerestünk, rengeteg kocsit néztük meg. A mi szempontunk az volt, hogy mindenképp háromrészes legyen, azaz legyen mózeskosár (őszi-téli babánál szerintünk szükséges), hordozó (amit az autóülésként is funkcionál), és sportkocsi része is. Szempont volt továbbá, hogy küllem tekintetében unisex legyen, mivel úgy tervezzük, hogy a következő gyerkőc is majd ezt használná, valamint, hogy négy nagy és szimpla kerékkel rendelkezzen, és lehetőleg minden kiegészítő (mint szúnyogháló, esőfólia, táska) járjon hozzá, bár ez utóbbi nem volt mérvadó. Nem utolsó sorban pedig döntő befolyása volt az árnak is. Hosszas keresgélés után végül Szegeden, a Babycenterben találtuk meg a számunkra legideálisabbat. Egy lengyel márkájú kocsiról van szó, melynek neve Adbor Marsel PerFor multifuncionális babakocsi. Habár sokan óva intenek a lengyel márkáktól, ez nem tántorított el bennünket a megvásárlásától. Első benyomásra elég masszívnak tűnik, a nagy kerekeinek köszönhetően pedig ezen a hegyvidékes helyen is, ahol élünk, remélhetőleg könnyű lesz majd tologatni a gyerkőcöt. Persze véleményt még nem tudunk formálni róla, hiszen eddig nem használtuk, mi mégis bizakodunk benne, hogy jól döntöttünk.

Ezt a szürke-fehér színkombinációt választottuk

A babakocsi választás és vásárláson kívül egyébként nagy önuralmat tanúsítva magamon megálltam, hogy ne vásároljak be mindenfélét babakelengye címszó alatt, csupán néhány csajos rugdalódzót, textilpelenkát, szoptatós párnát és egy hálóinget vettem ez alatt a néhány hét alatt. Az otthoni tartózkodásunk idején ejtettük meg a várandós fotózásunkat is, pár alkalommal eljutottunk fürdeni is a szülővárosunk medencéihez, ahol végre ehettem az isteni tejfölös-sajtos lángosból. Majd az autót szokásunkhoz hűen jól felpakolva, az öcsémmel együtt jöttünk vissza Németországba.


Ekkor már a 8. hónapba léptem, és igazán csak ekkor kezdtük el a babakelengye vásárlást, na meg a babasarok kialakítását. Habár leginkább én ragaszkodtam ahhoz, hogy előbb ne vegyünk meg semmit se, ha visszamehetnék az időben talán ma már másképp csinálnám. Hogy miért? Mert bár mindent sikerült időben beszerezünk és berendezünk, én végig nagyon ideges voltam, hogy mi lesz ha a kislányunk úgy dönt előbb szeretné meglátni a világot?! Nem lesz majd kiságya, ahol aludna? Vagy nem lesz még fürdetőkádja? Nyilván beszerezett volna az apuka mindent, de mégis bennem volt az a bizonyos félsz, még ha erre egyébként nem is volt igazán okom, hiszen az orvosom szerint nem állt fenn annak lehetősége, hogy előbb kibújjon a picur... Na most ez tessék megmagyarázni egy várandós nőnek, úgy, hogy el is higgye! :) :) A másik ok, amiért másképp csinálnám, pedig a hatalmas pocakomhoz köthető. Hirtelen nagyot nőtt, ami azt eredményezte, hogy sokkal nehezebben mozogtam és gyorsan elfáradtam a vásárlások során, így kb. két óra múlva már inkább nyűgnek semmint örömtelinek éreztem az egész hercehurcát. Végül persze mindent sikerült beszereznünk, így ma már nyugodtan várom a szülés pillanatát (na ok annyira nyugiban nem, rettentően félek tőle, de ez már egy másik sztori).

A fészekrakó ösztönömet a babasarok tervezésében és megvalósításában éltem ki (na meg, hogy állandóan azon kattog az eszem, hogy még mit kellene alaposan kitakarítani), de erről készülök egy külön bejegyzésben is majd beszámolni, így most csak néhány részletet mutatnék Nektek belőle.


Ezek az utolsó hetek, a tartós 30 fokos meleggel igencsak megviselnek, nincs erőm semmihez, a napi háztartási munkákon kívül voltaképp nem is csinálok semmit, csak igyekszem a hűvösnek korántsem nevezhető lakásunkban túlélni a napot. Meglepő módon viszont nagyon jól alszom egy ideje, képes vagyok akár 10 órát is, ami régebben azért nem volt igazán jellemző. Viccesen meg szoktam jegyezni a férjemnek, hogy a szervezetem is érzi fel kell készülnie a következő hónapok (évek?) várható alváshiányára. :)

Nemrégiben jutottunk el kórházlátogatásra is, ami már csak azért is volt hasznos, mert így felkutattuk a lehető legrövidebb utat a parkoló és a szülészet között. Persze ez az információ est nem csak ezért volt praktikus, hanem mert minden még megválaszolatlan kérdésünkre választ kaphattunk, így sokkal nyugodtabban várjuk a szülés pillanatát. Na persze ez sem teljesen igaz, hiszen a kórházlátogatás után mindkettőnk kórházról és magáról a szülésről álmodott... :D

Sokat gondolkodtam azon, hogy vajon milyen bölcs gondolattal is zárhatnám ezt a 9 hónapot felölelő időszakot? Mondjam el századjára is, hogy nincs annál nagyszerűbb érzés, mint amikor megérzed a babád első rúgásait? Vagy hogy bár a kilók észrevétlenül kúsznak fel rád, mégis a lehető leggyönyörűbbnek érzed magad? Esetleg arról meséljek, hogy a babád szívhangját hallva könny csordul a szemedből? Vagy amikor a gyermeked apja csillogó tekintettel és büszkeségtől telve nézi perceken keresztül a pocakod? Ehhez és még számtalan hasonló pillanatért érdemes várandósnak lenni, vállalni a kezdeti rosszulléteket, vagy az utolsó hetek (hónapok) már tényleg terhes időszakát.