Egyiptom - Hurghada

20:09:00


Évek óta nem volt lehetőségem nyaralni - sem egyedül, sem a szerelmemmel. 
Szinte amióta együtt vagyunk - ennek is már 7 éve - tervezgetjük a közös nyaralásunkat, de végül mindig valami közbe jött, és végül csak egy-két napos kirándulásokra jutottunk el a környékünkön.
Az idei évben "hatörikhaszakad" alapon kezdtünk a kínálatok között keresgélni. Mindenképpen valamelyik tengerhez szerettünk volna menni, végül Egyiptomra esett a választásunk, azon is belül az egyik legkedveltebb üdülőhelyre, Hurghadara.
Bár nagyon szeretek/ünk új helyeket felfedezni, más kultúrákat megismerni, csodálkozni és elmélyedni az építészeti remekművekben, ezt a nyaralást nem így képzeltük el. Egyszerűen csak élvezni akartuk egymás társaságát,  a tengert látni, hallani, szagolni, érezni, szép barnára sülni (ami nem teljesen valósult meg), jókat enni és koktélozni. Épp ezért most nem az fáraós, piramisos Egyiptomot néztük meg, csak a Vörös-tengernél ejtőztünk kicsit.

A Makadi Palace Hotel***** -ben szálltunk meg, ami nem csak hatalmas, hanem gyönyörű is.

A hotel egy része, a mi szobánk a 2. emeleten volt

Éjjel utaztunk a müncheni repülőtérről. Külön izgalmas volt ez számunkra, hiszen életünkben először repültünk, és meglepő módon nem voltam rosszul (az utazások alatt általában mindig rosszul vagyok), hanem kifejezetten élveztem a fel- és a leszállást. Mire Hurghadaba értünk hajnalodott, ezért első utunk a szoba után, hogy felfedezzük a környéket és megnézzük a tengert.

Kilátás a teraszunkról hajnalban...


... és nappal
Én teljesen olyan vagyok új szituációkban, mint egy kíváncsi kisgyerek - nem tudok nyugton maradni, folyton csak mentem és mentem volna, hogy mindent lássak, nyomát sem éreztem az út fáradalmainak, a kevés alvásnak (ennek csak a szerelmem nem örült igazán, hisz állandóan nyaggadtam). Nem tudtam betelni a látvánnyal. Imádtam a tenger minden zugát és szegletét, az sem tudta a kedvemet szegni, hogy bár homokos tengerről fantáziáltunk, ez a hely leginkább a búvárkodóknak nyújt örömet. Ha már így alakult (ennyit arról, hogy mennyire utánanéztünk a dolgoknak...) vettünk búvárszemüveget és pipát, és felfedeztük a tengervilágot. Nincsenek rá szavak, hogy mennyire lenyűgöző élőben is látni azt, amit eddig csak természetfilmekben csodálhattunk meg. A korallok, a sok-sok különböző színű és fajtájú hal, a kagylók, a tengericsillagok ilyen közelről való szemlélése eszméletlenül szuper élmény volt. Felejthetetlen.






Sajnos nincs vízálló fényképezőgépünk, vagy kameránk, pedig most elég nagy hasznát vettük volna. Néhány képet azért mint láthatjátok így is tudtunk készíteni, hisz a víz nagyon szép tiszta és átlátszó volt, és délutánonkénti az apály is segített - gyakran 200 méterrel a parttól is csak térdig ért a víz -, hogy néhány képet készítsünk a korallokról.
És nem csak a vízi élővilágot szemlélhettük meg:



Az első hotellakó akivel a folyosón találkoztunk :)
Mivel a strand voltaképpen egy korallzátony, úszócipő nélkül nem volt ajánlatos belemenni a vízbe, mert az ember össze-vissza vagdosta volna magát. Erre itthon ugye nem számítottunk, ezért ott vettük meg az egyik árustól - nem valami szép, a minőségéről nem is beszélve, de a célnak megfelelt.


És persze ilyen képet is muszáj volt készíteni:


35-40 fok körüli volt a nappali hőmérséklet, de hála a mindig fújdogáló szélnek, ezt alig lehetett megérezni. Persze azért igyekeztem védeni magam a napsugárzástól napkrémmel, és bevetettem napszemüvegem és a fehér szalmakalapom is:


Kétség kívül az ott töltött idő legemlékezetesebb és legizgalmasabb része az volt, amikor elmentünk egy delfin túrára. Soha nem láttunk még delfint, így nagyon megörültünk, hogy lehetőség van rá élőben, a saját természetes közegükben megtekinteni őket, és ha olyan szerencsénk van, akár együtt is úszni velük. 
Reggel egy hajóval kivittek minket a "nyílt tengerre", azokra a helyekre, ahol gyakran felbukkannak a delfinek. Az indulásunk után fél órával később már találkoztunk is egy kisebb, 3-4 főből álló csoporttal:



Mikor megjelentek, akkor, aki szeretett volna, be is ugorhattunk közéjük a tengerbe, hogy közelebbről, a víz alatt is megnézhessük őket. Én bár beugrottam, sajnos nem sikerült meglátnom egyet sem... De nem kesergek emiatt, nekem így is nagyon nagy élmény marad.


Röviden és tömören talán ennyit tudnék mesélni - illetve még nagyon, nagyon, nagyon... hosszan tudnám ecsetelni, hogy mi minden történt, de senkit sem szeretnék ezzel untatni.
Ha valaki hasonló nyaralást tervez a jövőben, én mindenképpen ajánlani tudom Egyiptomot és a hotelt (az ételekről nem beszéltem, de nagyon finomak voltak, hatalmas kínálattal, svédasztalos kiszolgálás).

Ti terveztek valamerre az idén nyaralni menni?
És persze várom a ti élménybeszámolótokat is!

You Might Also Like

0 megjegyzés

Címkék