A várandós fotózásunk legszebb pillanatai

8:00:00



Izgatottan vártam már a várandós fotózásunk napját, amelyet július közepére beszéltünk meg a fotósunkkal. Mindenképpen kinn, a szabadban képzeltük el a képek helyszínét, így mivel a szülővárosunk egy Tisza menti kis városka, egyértelmű volt, hogy hol is fogjuk megejteni ezt a fotózást. A meteorológusok aznapra viszont esőt jósoltak, kicsit tartottunk is attól, hogy elkap egy nagy zivatar, de szerencsére a rossz idő eljövetele várt még egy napot. Ehelyett azonban rettentő forróságban volt részünk, és habár késő délutánra beszéltük meg a fotózást (18 órára), végül még egy órával későbbre csúsztattuk a találkozás időpontját. Ez a nagy meleg egyébként aznap nagyon megviselt, nem igazán éreztem jól magam, a fotózás idejére már a lában is jócskán bedagadt, és amilyen izgatott voltam az előző napokon, ekkor már semmi másra nem vágytam, csak hogy végre túlessünk az egészen és az ágyban fekve pihenjek. Természetesen azért igyekeztem a legjobb formámat nyújtani, hogy a képeken a lehető legelőnyösebben mutassunk, mert mégiscsak egy örök emlék marad számunkra, életem/életünk eddigi legszebb időszakáról, a kislányunk érkezésének örömteli várakozásáról.

A mai napra tehát egy kis betekintővel készültem Nektek, és megmutatnám a kedvenc képeimet a várandós fotózásunkról. Fogadjátok szeretettel!











Krisztina

You Might Also Like

0 megjegyzés

Címkék