Kétballábas vagy két bal lábas?

14:57:00


Mielőtt bárki abban reménykedne, hogy ebben a posztban egyfajta nyelvtani diskurzusba kezdenék, ki kell ábrándítanom mindenkit. Bár fontos számomra a helyesírás, ha már magyar tanári végzettségem van, most egy egészen más téma következik. Egy történetet mesélnék el egy lányról és egy pár cipőről. Komikus és egyben tanulságos mese, csak figyeljétek. 
Körülbelül két évvel ezelőtt történt, amit egyébként az egyik korábbi blogomban is leírtam. Már rég elfelejtettem ezt az esetet, és nem is jutott volna eszembe, ha az elmúlt héten nem raktam volna rendet a szekrényemben, és nem kerültek volna újra a szemeim elé. De ha már eszembe jutott, úgy gondoltam, hogy tanulságként itt is meg kell osztanom Veletek ezt a sztorit.

Őszi nagy leárazások voltak, én pedig nagyon olcsón megláttam egy egyszerű bézs balerina cipőt. Nagyon tetszett, így miután felpróbáltam az egyiket(!), és megbizonyosodtam róla, hogy a dobozban lévő párja is ugyanolyan számozású (mert a vőlegényem, aki akkor még csak a barátom volt erre külön figyelmeztetett), mentem is vele gyorsan a pénztárhoz. Mondom, nagy leárazások voltak, tehát képzelhetitek, hogy nem csak egy pár cipőt vettem magamnak azon a napon. Hazaérve fel is próbáltam megint a szerzeményeim egy részét, a cipőt, szokásomtól eltérően, nem. Csak fogtam, és dobozostól együtt eltettem a szekrényembe, a számlákat pedig eldobtam. Na ilyet Ti ne tegyetek SOHA!
Az időjárás, emlékszem, akkoriban esős volt és hideg, tehát nem indokolta, hogy előkeressem az új cipellőmet. Míg nem egy hétvégén verőfényes napsütésben lehetett részünk. A barátomnak meccse volt, épp ebben a kisvárosban, ahol lakunk, így arra gondoltam, hogy elsétálok a pályára, és egyben felavatom az új cipőmet is.
Elővettem a dobozból, felvettem az egyiket, majd a másikat is akarom, amikor... Valami nem stimmelt.
Igen, szerintem Ti is már kitalálhattátok, hogy a dobozban két bal lábra való cipő volt. Íme a bizonyíték:


Utólag már csak nevetek az eseten, persze akkor nem esett jól. Két héttel a vásárlást követően jöttem csak rá erre, és ahogy említettem, eldobtam a számlát, tehát semmivel sem tudtam volna igazolni a vásárlásomat. Bár visszamentünk az üzletbe szerencsét próbálni, hátha még árulnak ilyen cipőket, és ha mást nem, akkor veszünk két jobb lábra való balerinacipőt, természetesen már nem volt készleten egy darab sem. Mivel nem nagy összegről volt szó, így nem csináltam belőle ügyet, egyébként is úgy gondolom és gondoltam akkor is, hogy leginkább az én figyelmetlenségem volt ennek az oka, bár azért az eladócsajnak is meg kellett volna néznie, hogy minden oké-e a cipőkkel.
Ez után az eset után viszont sokkal körültekintőbb vagyok, és ma már:

  1. mindkét cipőt felpróbálom az üzletben
  2. fizetés előtt még egyszer megbizonyosodom arról, hogy tényleg egy pár van-e a dobozban (ügyelve a számozásra is!)
  3. nem dobom el a blokkokat legalább egy hónapig


 Veletek vagy ismerősötökkel történt már hasonló?


You Might Also Like

4 megjegyzés

  1. Kár érte, nagyon szép kis cipellő. Amúgy én is jártam már így. Nálunk 2 hetente nagyon olcsón árulnak cipőt a piacon, ilyenkor az egész város itt van. Mindenki egymás hegyén-hátán, ráadásul gyorsnak is kell lenni meg elkapkodják a méreteket plusz a melóba is be kell érni időben.... Na ilyen körülmények közt eset meg velem is a " két bal lábas cipő" esete. Persze a blokk már nem volt meg, én pár héttel kidobtam a cipőt (1200ft volt) egyedül a szegecseket mentettem le róla hogy legalább annyi hasznom legyen a dologból ha már ilyen figyelmetlen voltam.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Sajnálom, hogy te is így jártál! :(
      Hát igen, a legjobb ilyenkor a kuka, mert úgy sem tudunk mit csinálni vele. Én is csak azért tartottam meg ilyen sokáig a cipőt, mert totál elfelejtettem... bár a szüleim szerint ki kellett volna tennem valahova, mint egy jó kis emléktárgyat! :)

      Törlés
  2. Jaj de kár értük, mert nagyon szépek!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, én is sajnáltam őket, de vigasztal az a tudat, hogy nem kerültek egy vagyonba.

      Törlés

Címkék