Kedvenc blogjaim

6:03:00


Pontosan egy évvel ezelőtt írtam egy listát a kedvenc magyar blogjaimról (ITT tudjátok elolvasni, ha eddig nem tettétek volna). Már akkor is kicsit szelektáltam a rendszeresen olvasottak között, és fájó szívvel hagytam ki többeket is az akkori felsorolásomból.
Az azóta eltelt idő alatt még több nagyszerű bloggal ismerkedtem meg, így idejét éreztem annak, hogy újból összeállítsak egy listát, ami most sem lett teljes, így erős a gyanúm, hogy egy év múlva  újból górcső alá veszem a kedvenceket.
A címekre kattintva eljuthattok a blogok oldalára!
Niki blogját szinte a kezdetektől követem, nem is értem hogyan hagyhattam ki a tavalyi listámról?!
A DIY posztjai által találtam rá (pár éve megszállottan kerestem, és majd követtem minden DIY bloggerinát), pontosan emlékszem, hogy egy saját készítésű csipkés farmermellényes posztjára lettem figyelmes, és egyből belopta magát a szívembe mind a blogja, mind pedig a kedves személyisége. Számos témában írt már, legyen szó esküvőről, szépségápolásról, utazásról, megmutatja nekünk turikban vásárolt szerzeményeit, emellett outfiteket posztol, amelybe egyedül álló módon még lakóhelyét, Pécset is beleszövi.



Fanni blogját is hosszú ideje figyelemmel kísérem. Szívesen olvasok tőle bármit, hisz írásstílusa nagyon könnyed, laza, gyakran humoros, ugyanakkor fiatal kora ellenére meglepően bölcs meglátásai is vannak. Amióta pedig megszülettek a kislányai, létrehozott egy testvérblogot is,  Derült égből ikrek címmel. Nagyon szeretem ezt a blogját is, nem csak azért, mert én is hamarosan anyai örömök elé nézek, hanem mert tényleg számos hasznos tanácsot ad, megosztja jó és rossz tapasztalatait az olvasókkal, nem utolsó sorban pedig bekukkanthatunk az imádnivaló ikrek, Sára és Dorka mindennapjaiba.

Réka blogja eleinte nem nyerte el a tetszésemet (ne kérdezzétek miért), de később egyre inkább olyan témákról írt, amelyek felkeltették a figyelmemet, majd azt vettem észre, hogy rendszeres olvasója lettem! :)
Nehéz blogját bármilyen kategóriába is sorolni, így Réka szavával élve egy igazi "pozitív-blog"az övé. Szeretem, hogy írásainak stílusa van, amelyben gyakran jelenik meg a kissé szarkasztikus(?) humora. optimista életszemlélete. Keddi kilenc rovata nagy kedvenc, de a személyesebb bejegyzéseit is szívesen olvasom, akár a modell történetéről van szó, akár a házuk felújításról (főleg mert nálunk is aktuális téma).


Dóri blogjával is hasonlóképpen kezdődött a kapcsolat, mint Rékáéval: egyszerűen nem kötött le. Ennek okát leginkább a különböző öltözködési stílusunkban látom. Később sokszor belefutottam itt-ott a nevébe, nem emlékeztem már rá, hogy ki is ő, így rákerestem a blogjára. Bár a stílusát továbbra is távol érzem az enyémtől, magát a blogot egy nagyon profi és átgondolt munka eredményeként látom, ami egyszerre nyűgöz le és inspirál. Nem állítom, hogy minden esetben megnézem az outfit bejegyzéseit, hiszen már a nyitóképből látom, hogy tetszik-e vagy sem, de az egyéb írásait és a nemrég induló You Tube csatornáját szeretem.

Niki blogjára az MBBK csoporton belül figyeltem fel. Leginkább a fotóira lettem figyelmes, egy nagyon szép lány nézett vissza a képekről, majd a blogot is igen minőséginek tartottam. Nem mondom, hogy egyforma az öltözködési ízlésünk (most, hogy írom a bejegyzést jövök rá, hogy elég sok, rendszeresen követett fashion bloggerinával nem egyezik... haha), de mindig meglepődöm, hogy turiból vásárolt hihetetlenül olcsó cuccok vannak rajta, mégis elképesztően divatos. Az egyediségről már nem is beszélve.


Még egy fashion blogot tettem erre a képzeletbeli listára, Virág blogját. Őt is az MBBK facebook csoporton belül találtam meg. Ő a tökéletes példa arra, hogy egy fashion blogger nem feltétlenül buta, magamutogató csaj. Irigylem a kitartását, az elszántságát, a rengeteg belevetett energiáját mind a blogba, mind pedig a munkájába. Nem is értem, hogy marad másra még ideje?! 
Végezetül Szandra blogját hagytam, mert még igen friss a kedvencek között. A baba-mama bejegyzései által találtam rá, és rögtön megszerettem az írásait. Nem sok szépségblogot követek, ezért sem találkoztam vele ezelőtt, hiszen írásai középpontjában leginkább sminktermékek és kozmetikumok szerepeltek, az elmúlt években azonban kibővítette témáit és a babás bejegyzésein kívül életmóddal kapcsolatban is olvashatunk tőle, amit én nagyon szeretek.  


Nektek ki a kedvencetek?

Krisztina

You Might Also Like

8 megjegyzés

  1. Köszönöm szépen! Örülök, hogy ilyen szuper blogok közé én is bekerültem. <3 :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igazán nincs mit, a te helyed is ott van, hisz szuper a blogod! :)

      Törlés
  2. Köszönöm szépen a kedves szavakat! <3

    VálaszTörlés
  3. Köszönöm szépen, hogy gondoltál rám! :)

    www.nonefancy.com

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szívesen! <3 Még egyszer bocsi, azóta javítottam a hibát! :)

      Törlés
  4. Itt is megköszönöm akkor, hogy ne csak facebookon tegyem :)
    Köszönöm szépen a kedves szavakat!

    VálaszTörlés

Címkék