Kattints! #1 - Kedvenc blogos olvasmányaim

9:24:00


Az elmúlt időszak általam olvasott kedvenc írásait szeretném a mai bejegyzésben megosztani veletek. Régóta motoszkált már bennem egy gondolat, miszerint jó lenne egy olyan sorozatot hozni a blogra, amely egyszerre  inspirál és szórakoztat is, és amivel tényleg szívesen foglalkoznék hónapról hónapra. Sokat töprengtem, vajon mi lehetne ez, milyen téma lenne az, amit be is mutatnék a blogon rendszeresen? Megfordult számos ötlet a fejemben, de egyiket sem éreztem igazán jónak. Ekkor jött szembe velem Daily Dorothy egyik bejegyzése, mely hatására villámcsapásként hasított belém a felismerés: mi lenne, ha a hónap kedvenc blogos olvasmányaimat osztanám meg, azokat, amelyek valamilyen oknál fogva tetszettek nekem, és úgy gondolom, hogy másoknak is hasznos és érdekes olvasnivalót jelenthet. Így sorozatom első részében ilyen olvasásra érdemes posztokat javasolnék Nektek, rendhagyó módon az elmúlt hónapokból szemezgetve, de júliustól kezdve szigorúan csak az előző hónapból származóakat. A bejegyzéseket a címekre kattintva érhetitek el.



"Egy évvel ezelőtt T. csendesen a fülembe suttogta, hogy: "Boldog Anyák napját!" Akkor még nem tudtuk, honnan is tudtuk volna, hogy egy év múlva majd kétszeresen is ünnepelhetem ezt a napot."

Fanni az egyik olyan blogger, aki írásaival könnyeket tud csalni a szemembe, ez a bejegyzése pedig igazán szívbemarkoló volt a múlt hónap során. Az Anyák napját sosem éreztem annyira különleges ünnepnapnak mint a többit. Mindez a terhességemmel együtt változott meg, így érthető módon sokkal érzékenyebben érintett ez a nap, mint ezelőtt valaha. Számos megható írást olvastam ezen a napon, de mind közül Fannié melengette meg igazán a szívem.


"A blogon kiemelt figyelmet fordítok a magyar vonatkozású lakásokra és emberi történtekre, mert véleményem szerint mindannyian a közvetlen környezetünkből szeretünk inspirálódni."

Dia már bevezetőjében megfogalmazta azt, hogy miért is figyeltem fel erre a bejegyzésre. Nagyon szeretem a lakberendezéssel foglalkozó blogokat olvasgatni, nézegetni, mégis, általában azok a posztok tetszenek meg igazán ezek közül, melyekben a magyar otthonokba engednek egy kis bekukkantást nyerni az olvasóknak. Ez az írás szerintem még azért is nagyszerű, mert riport is készült a lakás tulajdonosával, így sokkal bensőségesebb képet kaphattunk magáról az egész lakásról, a dekorációról, mintha csak a gyönyörű képeket szemlélhettük volna meg.


"Értékes perceket nyerhetünk a reggeli készülődésnél, ha ruhatárunk egymással jól kombinálható darabokat tartalmaz. Így még egy átszoptatott, átvirrasztott éjszaka után, félálomban is jó eséllyel választunk ki egymással passzoló darabokat."

Mivel magam is sokat foglalkozom a blogon a ruhatár kialakításának témájával, nem csoda, hogy ez a cikk felkeltette az érdeklődésemet. Megtudhatjuk, hogy mit is jelent pontosan az, hogy kapszulagardrób, miből is áll pontosan. Ezt az írást leginkább a következő két poszttal együtt ajánlott elolvasni (ITT), amiben Éva beszámol arról, hogy hogyan is sikerült megvalósítania a saját kapszulagardróbját.


"...volt egy féléves periódus az életemben, amikor kizárólag itthonról dolgoztam. Először nagyon bulinak tűnt, de hamar megláttam az árnyoldalait. Most ismét itthonról dolgozom, de már sokkal felkészültebben vágok neki ennek..."

Sokan, mint én is, gondolunk arra, hogy milyen könnyű annak, aki otthon vagy otthonról dolgozik - nincsen felettese, aki minden lépését figyelhetné, akkor tart szünetet, amikor akar, és csak akkor dolgozik, amikor neki kedvez. Ám az, aki egy kicsit jobban is belegondol, hamar rájöhet arra, hogy ezzel a módszerrel egyenes út vezet a bukáshoz. Ahhoz, hogy hosszú távon is sikeresen tudjon valaki otthonról dolgozni, nem árt Andi tippjeit, vagy akár nevezhetjük szabályait betartva cselekedni.


"...kb. 30 éves koromig csak elvétve használtam alapozót, mert többnyire rosszul választottam színt és a nem hozzám illő termékeket végül nem szívesen kentem magamra."

Ismerős szituáció számotokra is? Mert nekem sajnos igen. A bőrtónusomhoz illő alapozó megtalálása mindig is problémát jelentett, egészen egyszerűen azért, mert nem tudtam, vagy nem tudtam pontosan mire is kell odafigyeljek a vásárlásaim során. Azonban ez a bejegyzés (ami egyébként egy rendkívül részletes és alapos munka eredménye, mellyel már nagyon rég találkoztam a szépségápolás/sminkelés témakörében), sokat segített, és Piffeny, azaz Edit tippjenek betartásával már sokkal magabiztosabban fogom a jövőben az alapozót kiválasztani és megvenni.


"Mit van jogunk megosztani a blogunkon? Nos, kezdjük a kézenfekvővel: amit te írtál és te fényképzetél, azt teljesen nyugodtan megoszthatod a blogodon. Kivétel persze itt is van."

Dóri posztja sok hasznos információval látja el nem csak a kezdő bloggereket, hanem a már évek óta blogolókat is, leginkább a képek megfelelő felhasználását illetően. Hogy milyen képeket van jogunk megosztani, illetve, hogy hogyan tehetjük meg úgy, hogy jogi értelemben is használható legyen a máshonnan letöltött képanyag a blogunkon, azt most én nem szeretném leírni, olvassátok el helyette Dóri bejegyzését.


"...nem érdekel, hogyan alkotnak egy egy kaptafára épülő képi világot, miközben inkább azokról az izgalmas, eredeti képi világokról kellene beszélniük, amelyeket nemzetközi szintű művészek (a.k.a. divattervezők) alkotnak."

A poszt tökéletesen világít rá arra, hogy a mai divatblogok túlnyomó többsége nem az, mert bár az alapkoncepció mégiscsak az lenne, hogy magával  a divattal foglalkozzanak a bloggerek, ez mégsem történik meg. Egy divatblognak az író szerint (és szerintem is) nem elég napról napra újabb és újabb már ezerszer látott outfit fotókat közölnie magáról, jelen kell lenni, követni és beszámolni kell(ene) a nagyobb és kisebb divatházak eseményeiről, a kollekciókról, kampányfotózásokról, véleményt kell(ene) formálni, és nem félni a többség személéletétől, bátran kimondani a saját nézőpontjukat mindezekről. Habár én jó pár divatblognak nevezett blogot követek, mégis úgy gondolom, hogy Enikő bejegyzése egy igen elgondolkodtató írás, így mindenképpen érdemes elolvasni.

Kép forrása: Pixabay


Tetszik ez az új posztsorozat? Írjátok meg véleményeteket itt vagy a blog Facebook oldalán, de az e-mail címemen (gardrobblog@gmail.com) is megtalálhattok!

Krisztina

You Might Also Like

4 megjegyzés

  1. Ezek nagy részét én is olvastam. :) Tényleg jó bejegyzések voltak. ;)

    VálaszTörlés
  2. Örülök, hogy elnyerte a tetszésedet a kapszulagardróbos írásom :)Remélem másoknak is hasznos lesz, köszönöm, hogy megemlítetted :)
    -Anyu tervez blog-

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szerintem igazán inspiráló írás, másokat is arra ösztönözhet, hogy alakítsák ki a saját kapszulagardróbjukat! :)

      Törlés

Címkék