Így visszagondolva mintha csak tegnap láttuk volna meg a pozitív jelet a terhességi teszten, ma-holnap meg már lassan a szülőszobán találom magam. Izgalmas, néha nehéz és fárasztó, de boldogságban gazdag időszak van mögöttem ebben a közel 40 hétben. Persze az igazi öröm még csak ezután érkezik... 

Hónapról hónapra jobban és jobban kedvelem ezt a sorozatot. Míg régebben csak a már megszokott és követett blogok írásait olvastam, ma már nyitottabb szemmel járok, és igyekszem újabbakat is megismerni. Bevallom, hogy néha direkt "vadászom" az újdonságokat, mert nem szeretnék folytonosan ugyanazoktól a szerzőktől hozni kedvenceket, mert úgy érzem, azt Ti sem szeretnétek. Aztán rájöttem arra, hogy az sem baj, ha hónapról hónapra felbukkannak ugyanazok, hiszen nem véletlen, hogy már időtlen idők óta rendszeres olvasójuk vagyok: egyszerűen mindig találok nagyszerű írást tőlük, amit úgy érzek, hogy másokkal is meg kell osztanom.

Néha, amikor a blog statisztikáját nézegetem, magam is megdöbbenek, hogy mely bejegyzések tetszenek nektek a leginkább, melyeknek van a legnagyobb nézettségük. Ha elsődleges célom az lenne, hogy a blogom minél sikeresebbé váljon, természetesen sokkal céltudatosabban kezelném a statisztikai adatokban látottakat, és sorra olyanokról írnék, amelyek a legtöbb kattintást hozná az oldalnak. De minekutána számomra ez csak egy hobbi, és nem foglalkozom a számokkal, továbbra is arról írok, amelyek engem érdekelnek és szórakoztatnak.


A mai bejegyzésem mégis ebben egy kicsit kakukktojás lesz. De csak egy kicsit. Tavaly nyáron ugyanis írtam egy cikket, amelyben ötletek adok arra vonatkozóan, hogy milyen fotóbeállításokat készítsünk nyaralásaink alkalmával. Habár nem számítottam rá, mégis a cikk megjelenése óta töretlen népszerűségnek örvend köztetek. A titkát a mai napig nem fejtettem meg, azonban a minap eszembe jutott, hogy mi lenne ha a saját nyaralós képeim között megnézném, hogy az ott adott ötletekből én mennyit is valósítottam meg. Mert akármilyen hihetetlennek hangzik is, tényleg azért írtam róla, mert én szerettem volna ezeket a képeket a magam módján elkészíteni. Ma ezt mutatom meg Nektek.

Izgatottan vártam már a várandós fotózásunk napját, amelyet július közepére beszéltünk meg a fotósunkkal. Mindenképpen kinn, a szabadban képzeltük el a képek helyszínét, így mivel a szülővárosunk egy Tisza menti kis városka, egyértelmű volt, hogy hol is fogjuk megejteni ezt a fotózást. A meteorológusok aznapra viszont esőt jósoltak, kicsit tartottunk is attól, hogy elkap egy nagy zivatar, de szerencsére a rossz idő eljövetele várt még egy napot. Ehelyett azonban rettentő forróságban volt részünk, és habár késő délutánra beszéltük meg a fotózást (18 órára), végül még egy órával későbbre csúsztattuk a találkozás időpontját. Ez a nagy meleg egyébként aznap nagyon megviselt, nem igazán éreztem jól magam, a fotózás idejére már a lában is jócskán bedagadt, és amilyen izgatott voltam az előző napokon, ekkor már semmi másra nem vágytam, csak hogy végre túlessünk az egészen és az ágyban fekve pihenjek. Természetesen azért igyekeztem a legjobb formámat nyújtani, hogy a képeken a lehető legelőnyösebben mutassunk, mert mégiscsak egy örök emlék marad számunkra, életem/életünk eddigi legszebb időszakáról, a kislányunk érkezésének örömteli várakozásáról.

Kislányként fogtam anyum sminkkészletét, tudásomhoz mérten "szépen" kifestettem magam, majd kerestem egy fehér függönyt, amit a hajamba tűztem, és máris úgy lépdeltem a képzeletbeli vőlegényem felé, mint a romantikus filmekben látott menyasszonyok.

Felnőttem, és bár sok gyermekkori ábrándom és álmom az idők folyamán megváltozott, a kislányban megbújó menyasszony-énem végigkísért életem folyamán. Aztán megjelent az életembe Ő, és tudtam már a legelején, hogy egyszer én a felesége leszek.

17 hetesen

Újra elmúlt egy nagyobb szakasz a várandóságomból, ezért most jöhet az elmúlt hetekről, hónapokról szóló beszámolóm következő része, már csak azért is, mert meglepően sokan olvastátok az előző rész beszámolóját is (aminek én kifejezetten örülök), másrészt én is nagyon szívesen írok róla, jó visszagondolni és nosztalgiázni, hogy mi minden történt velünk ezekben a hetekben. Hihetetlen milyen gyorsan telik az idő...
... olyannyira, hogy ezt a bejegyzést eredetileg még július elején terveztem közzétenni, de mint már az előző posztomban is hivatkoztam rá, igencsak hosszú időt töltöttünk otthon a múlt hónapban, és egyszerűen nem akartam a gép előtt ülve tölteni azt az időt, amit a családdal és barátokkal is tölthetnék. Ennek ellenére most "csak" a második trimeszter történéseiről fogok írni, ami sok újdonsággal és meglepő fordulattal bővelkedett. Igyekeztem időrendi sorrendben beszámolni a történésekről, de tényleg olyan zsúfolt volt az utóbbi három hónap, hogy bár igyekeztem tömören fogalmazni, így is extra hosszú bejegyzés kerekedett belőle. Remélem azért élvezni fogjátok így is! :)