Házi csodaszerek: Cukorgyanta

18:22:00

via Pinterest
Régi mondás, hogy a szépségért meg kell szenvedni. Ez teljesen igaz a gyantázásra. Csinálhatja kozmetikus, vagy épp saját magunk, a szőrtelenítés e módja bizonyos fájdalommal jár. Ám ha már fáj, akkor legalább ne legyen drága...
Pár évvel ezelőtt hallottam először a cukorgyantáról, amelyet akár mi magunk is el tudunk készíteni otthon, néhány olyan alapanyagból, ami minden nő konyhájában fellelhető. Bevallom egy kicsit hitetlenkedve fogadtam a hallottakat, és már magában az, hogy ez is egyfajta gyanta, nekem egyenlő volt az általa okozott nagy fokú fájdalommal (már csak a gondolattól is fájt mindenem...), ezért nem foglalkoztam vele, inkább maradtam a borotvánál. Ám a borotválkozással is problémáim akadtak: kipattogott a bőröm a gyakori használatától, arról pedig már nem is beszélek, hogy a szőröm is sokkal erősebb és sötétebb színű lett. Így félretéve minden félelmem, utánanéztem ennek a bizonyos cukorgyantának.

Mint megtudtam ez egy ősi szőrtelenítési mód az arab hölgyek körében. A cukorgyanta ennek ellenére most, a 21. században éli reneszánsz korát, egyre többen fedezik fel pozitívumait. Bár sokan ódzkodnak is attól, hogy maguk készítsék el, mert ahogy olvastam nem olyan egyszerű, sokaknak beletört a bicskájuk... Ennek ellenére megpróbáltam elkészíteni, és nem tudom hogyan, talán a kezdők szerencséjével nekem sikerült is. Nézzük is a receptet!

Három alapanyagra van mindössze szükségünk: cukor, víz és egy citrom.
Én a következőképpen készítettem:
Kikészítettem három egyforma nagyságú poharat (nekem kb. 4 dl-es volt, persze ettől lehet kisebb is). Az elsőt jó háromnegyedéig megtöltöttem cukorral. A másodikba belefacsartam a citrom levét. A harmadikba pedig kb. 3x több vizet öntöttem mint amennyi citromlé volt.
Mindent beleöntjük egy edénybe és közepes hőfokon kezdjük el "főzni" az összetevőket. Közben állandóan kevergessük egy kanállal. Nekem legalább fél órát kellett várnom mire elkezdett sötétebb színűvé változni a cukorgyanta. Akkor érjük el a kívánt eredményt, amikor szép aranysárgás-barnás (mint a méz) színű lesz. Ekkor a forró cukorgyantát (tehát óvatosan, komoly égési sérüléseket tud ekkor okozni!) öntsük át egy serpenyőbe (teflonosba), úgy, hogy közben folyamatosan tovább kevergetjük, egészen addig, amíg egy csomóba össze tudjuk húzni. Ha ez megvan, akkor készen is vagyunk vele. Közben azért tudjuk hűteni egy pár csepp hideg vízzel.
Ha már megfelelő hőmérsékletű lett a cukorgyantánk, akkor vegyünk a már megvizezett kezünkbe egy darabot, és egy kicsit játszadozzunk vele: kinyútjuk, összenyomjuk, közben folyamatosan bevizezzük a kezünket. Mindezt egészen addig csináljuk, míg megfelelő állagú lesz a gyantázáshoz.
Fontos tudni, hogy más gyantákkal ellentétben a cukorgyantát a szőr növekedéssel ellentétesek kell feltenni. Tehát erőteljesen feltesszük és egy határozott mozdulattal le is tépjük. A felesleget pedig egyszerűen el tudjuk távolítani egy kis meleg vízzel.
Ez a mennyiség, amit én csináltam egy alkalomra sok lett, de nem baj, egy kis edénybe egyszerűen betettem a hűtőbe, és a következő használatnál csak be kell tennem a mikróba felmelegíteni és már használhatom is újra.

Ti próbálkoztatok már a cukorgyantával? 
Mik a tapasztalataitok ezzel a módszerrel kapcsolatban?

You Might Also Like

2 megjegyzés

  1. én is próbálkoztam már vele, de nekem nem sikerült se elsőre, se másodszorra. talán ezen a nyáron újra kipróbálom : )

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Sajnálom, hogy neked nem sikerült! :( De próbálkozz vele meg mégegyszer, hátha majd most összejön!
      Én sem nagyon bíztam benne, hogy elsőre jó lesz, mert nagyon sok negatívumot olvastam az elkészítésével kapcsolatban, de úgy néz ki szerencsém volt! :)

      Törlés

Címkék