Izgatottan vártam már a várandós fotózásunk napját, amelyet július közepére beszéltünk meg a fotósunkkal. Mindenképpen kinn, a szabadban képzeltük el a képek helyszínét, így mivel a szülővárosunk egy Tisza menti kis városka, egyértelmű volt, hogy hol is fogjuk megejteni ezt a fotózást. A meteorológusok aznapra viszont esőt jósoltak, kicsit tartottunk is attól, hogy elkap egy nagy zivatar, de szerencsére a rossz idő eljövetele várt még egy napot. Ehelyett azonban rettentő forróságban volt részünk, és habár késő délutánra beszéltük meg a fotózást (18 órára), végül még egy órával későbbre csúsztattuk a találkozás időpontját. Ez a nagy meleg egyébként aznap nagyon megviselt, nem igazán éreztem jól magam, a fotózás idejére már a lában is jócskán bedagadt, és amilyen izgatott voltam az előző napokon, ekkor már semmi másra nem vágytam, csak hogy végre túlessünk az egészen és az ágyban fekve pihenjek. Természetesen azért igyekeztem a legjobb formámat nyújtani, hogy a képeken a lehető legelőnyösebben mutassunk, mert mégiscsak egy örök emlék marad számunkra, életem/életünk eddigi legszebb időszakáról, a kislányunk érkezésének örömteli várakozásáról.

Kislányként fogtam anyum sminkkészletét, tudásomhoz mérten "szépen" kifestettem magam, majd kerestem egy fehér függönyt, amit a hajamba tűztem, és máris úgy lépdeltem a képzeletbeli vőlegényem felé, mint a romantikus filmekben látott menyasszonyok.

Felnőttem, és bár sok gyermekkori ábrándom és álmom az idők folyamán megváltozott, a kislányban megbújó menyasszony-énem végigkísért életem folyamán. Aztán megjelent az életembe Ő, és tudtam már a legelején, hogy egyszer én a felesége leszek.

17 hetesen

Újra elmúlt egy nagyobb szakasz a várandóságomból, ezért most jöhet az elmúlt hetekről, hónapokról szóló beszámolóm következő része, már csak azért is, mert meglepően sokan olvastátok az előző rész beszámolóját is (aminek én kifejezetten örülök), másrészt én is nagyon szívesen írok róla, jó visszagondolni és nosztalgiázni, hogy mi minden történt velünk ezekben a hetekben. Hihetetlen milyen gyorsan telik az idő...
... olyannyira, hogy ezt a bejegyzést eredetileg még július elején terveztem közzétenni, de mint már az előző posztomban is hivatkoztam rá, igencsak hosszú időt töltöttünk otthon a múlt hónapban, és egyszerűen nem akartam a gép előtt ülve tölteni azt az időt, amit a családdal és barátokkal is tölthetnék. Ennek ellenére most "csak" a második trimeszter történéseiről fogok írni, ami sok újdonsággal és meglepő fordulattal bővelkedett. Igyekeztem időrendi sorrendben beszámolni a történésekről, de tényleg olyan zsúfolt volt az utóbbi három hónap, hogy bár igyekeztem tömören fogalmazni, így is extra hosszú bejegyzés kerekedett belőle. Remélem azért élvezni fogjátok így is! :)

Szinte az egész júliusi hónapot otthon töltöttük családi körben. Ezen családi látogatások alkalmával az internetet magam mögött hagyom, és napi 10-15 perctől többet nem nagyon töltök a virtuális világ mezején. Kellenek ezek a kisebb-nagyobb szünetek, viszont ez azt is eredményezi, hogy a blogok követése, olvasása is háttérbe szorul. Ez lenne az egyszerű magyarázata annak, hogy ebben a hónapban az átlagosnál is kevesebb blogolvasmányt fogok nektek ajánlani, éppen ezért várom a Ti ajánlásaitokat kommentben, legyen szó saját irományról vagy más tollából származóról.

Amikor Férjjel együtt megláttuk a pozitív jelet a terhességi teszten, az örömünkből felocsúdva, az első hozzám intézett mondata a következő volt:
Egyrészt jól esett megismernem ezt a még számomra is ismeretlen aggódó apuka énjét, másrészt csak nevettem ezen kijelentésén, és máris, mint a hasát féltő nő vettem fel a védekező pozíciót, és csak annyit válaszoltam:

Pedig nem mondott hülyeséget. Tudtam én ezt már akkor is, de idő kellett ahhoz, hogy tudatosuljon bennem, anyuka leszek, egy kis élet fejlődik bennem, akinek az egészséges fejlődéséért én vagyok a felelős, ezért kötelességem olyan ételeket fogyasztanom, melyek egészségesek és segítenek a magzat fejlődésében.

Újból itt a Kattints!, hiszen szélsebesen repült el június! Ez a hónapom kissé zsúfolt volt, így kevesebbet tudtam a neten böngészni, cikkeket olvasni, de így is nagyszerű írásokra bukkantam, amit mindenképpen szerettem volna Veletek is megosztani, hátha találtok egy-egy számotokra is érdekes olvasnivalót vagy épp blogot.