Ebay kívánságlista

11:49:00

Az Ebay, mint egy hely a vásárlási mániám kielégítésére, csupán pár hónapja ragadott magával. Korábban bár rengeteg pozitív véleményt olvastam róla, és még annál is több klassz dolgokat láttam Ebay szerzeményes posztok formájában, valahogy sosem éreztem késztetést arra, hogy én is rendeljek valamit erről az oldalról. Talán az akadályozott meg ebben a cselekedetemben, mint általában az internetes vásárlásaim alkalmával, hogy féltem attól, hogy a megrendelt árum egész egyszerűen nem érkezik meg. Aztán...
Aztán leadtam az első rendelésemet, amit újabb és újabb követett. Most is várok egy kisebb csomagot (óvatosságból 5 eurótól nagyobb tételben nem vásárolok), de máris újabb dolgokra vágyakozom. Sőt, már le is adtam néhányra a rendelésem. Kitaláljátok, hogy melyek azok?




Az Ebayen leginkább az ékszerek között szeretek nézelődni, mivel nagyon sok szép darabra bukkanhatunk nagyon jó árakon. Ezek a statement nyakláncok nagyon tetszenek. Az első nyakláncon (LINK) a színek fogtak meg, egyszerűen gyönyörű, bármilyen szettet egyszerűen feldobna. A második (LINK) bár visszafogottabb ezzel a fehér színnel, mégis nagyon látványos.



Ha már az ékszereknél tartunk, akkor a nagy kedvenceim között is nézelődtem kicsit, azaz a fülbevalónál. Jelenleg itt is a hatalmas darabokra szavazok, ez a fülbevaló (LINK) sok ruhadarabomhoz illene.


Napszemüveget kicsit necces netről rendelni, hiszen nem tudjuk felpróbálni, és így értelemszerűen zsákbamacskát játszunk: vagy passzol hozzánk, azaz a fejformánkhoz, vagy nem. Én is hezitálok még a rendelést illetően. Pedig olyan sok szépséget látok! Leginkább a Wayfarer típusú szemüvegek között nézelődöm, amelyek elvileg jól állnak nekem. 
Ez (LINK) viszont komolyan elgondolkodtatott a rendelésen, a kék lencsés pedig egyszerűen WOW!



Ez a zsebtükör (LINK) egyszerűen csodás, mivel az enyém épp eltörött, jó lenne ezzel pótolni.



Nyáron szeretem kihangsúlyozni a számat rúzsokkal, ezek a matt folyékony rúzsok (LINK) pedig elvileg jók is. Mindenesetre már kinéztem magamnak néhány színt ezek közül.



Ezt a palettát (LINK) már rég ki szeretném próbálni, lehet épp itt az ideje.



Nyáron nincs is jobb, mint a frissítő üdítőket, koktélokat iszogatni, főleg ha ilyen szép szívószálakkal  (LINK) tehetjük. Csak egyetlen egy gond van ezekkel: NEM TUDOK VÁLASZTANI KÖZÜLÜk!



Ilyen a LEDes gömblámpákat (LINK) az erkélyünkre szeretnék, nagyon hangulatos lehet a fényében kint üldögélni esténként.


Ti szoktatok rendelni Ebayről? Mit rendeltetek legutoljára?


You Might Also Like

0 megjegyzés

Címkék